Mint ezt már mindenki tudja, múlt héten egy ORTT által kiírt pályázat keretében eldőlt a két országos lefedettségű rádiófrekvencia használati joga. Ezt a két frekvenciát eddig a Sláger Rádió és a Danubius Rádió birtokolta, úgy körülbelül 12 éve. November 19-étől viszont két új tulajdonos, az Advenio Zrt. és az FM1 konzorcium fogja használni ezt a két frekvenciát, a nagyobb lefedettséget adó, eddigi Sláger frekvencián a Neo FM (Advenio), a kisebb lefedettséget adó, idáig Danubius frekvencián pedig a Klassz Rádió (FM1) lesz hallható, a jelenlegi állás szerint.

Mint köztudott, a Sláger és a Danubius az ország két legnépszerűbb, leghallgatottabb kereskedelmi rádiója, amit többféle adat is bizonyít. A közvélemény szerint pártpolitikai érdekek játszottak szerepet az ORTT döntésében, amelynek döntőbizottsága pártdelegáltakból áll. Miért is tartja ezt a közvélemény? Mert az egyik nyertes cég, az Advenio állítólag jobboldali, tehát Fideszes érdekkörökbe tartozik, míg a másik nyertes pályázó, az FM1 konzorcium állítólag MSZP-s háttérrel rendelkezik. Mindkét nyertes cégnek már van kötődése fővárosi rádióhoz (Advenio – Lánchíd Rádió, FM1 – Radiocafé).

Arról, hogy a nyertes pályázók formailag hibás/hiányos pályázatokkal, teljesíthetetlennek látszó piaci tervekkel, kiskapukat használva, a meglévő budapesti rádiók miatti összeférhetetlenség okán engedményeket kialkudozva nyertek, nem is szólok. Sose érdekelt igazán a politika, és sose ástam bele magamat egy ilyen undorító témakörbe, de meggyőződésem, hogy itt most politikai döntés született. Mint köztudott, az ORTT elnöke, Majtényi László, akinek nem volt beleszólása a döntésbe, az eset után kifejezte ellenvéleményét, és lemondott tisztségéről. Az ügyről elég részletesen (eredeti cikk idézve) itt olvashattok bővebben: http://butyok13.wordpress.com/2009/10/30/az-ortt-dontott-bucsu-a-legnagyobb-radioktol/

Akartam is erről az egészről, erről a “pártmutyiról” írni, hogy – a netes aláírásadások mellett – támogassam a Sláger és a Danubius ügyét, de eddig hagytam a témát, mert hát ugye politikai színezetű, ha már mutyizás, politikához köthető dolgokról meg nem szoktam írni. De a sok gerinctelen, nagyképűsködő, mocskolódó, internetes komment miatt, ami éljenzik a döntést, úgy éreztem meg kell írnom, mi is erről a véleményem.

Mindenekelőtt leírom, én ki vagyok. Felvállalom a nevemet, ahogy gerinces emberhez illik, tehát Daróczi László vagyok, “mindössze” 22 éve születtem, és nem tartom magamat bunkónak vagy kulturálatlannak. A Sláger Rádiót családilag szoktuk hallgatni, úgy körülbelül 6-7 éve, a Danubiust sajnos nem ismerem, mert nem szoktam hallgatni. A jövő évi választásokra talán megyek, talán nem. Politikai álláspontomat még mindig alakítgatom, de valahogy nem tudom szeretni egyik pártot sem, és elítélek mindenkit, aki elvakultan egy pártot támogat és egy másikat szidalmaz. Nekem az egész magyar politika úgy nem szimpatikus, ahogy van, mindegy, hogy a szerencsétlen baloldalról, vagy a szerencsétlen jobboldalról van szó. Ahogy a kapitalizmus sem jobb a kommunizmusnál. És sajnálom, hogy igazi demokrácia nem létezhet, mert a hatalmon lévők érdekei mindig fontosabbak lesznek a nép érdekeinél, akiket képviselnek. Én így gondolom. A két rádió megszűntetése pedig igenis ellenérzéseket vált ki belőlem, és szerintem abszolút jogosan.

Ami felháborított, az a sok mocskolódó hozzászólás, amikben embernek nevezett lények helyeslik a két nagy kereskedelmi rádió megszűnését, hovatovább lenéző szavakkal jellemzik a két rádiót, a műsoraikat, a műsorvezetőiket, és ami a legnagyobb pofátlanság, a hallgatóikat. Elegem van abból, hogy többszázezer embert – köztük engem is – egyszerűen birkának, agymosottnak, proletárnak, idiótának, fanatikusnak, médiatalpnyalónak neveznek. Elegem van abból, hogy a két rádiót média- és kultúrszennynek, liberális mételynek, totálgagyi reklámrádiónak, pénzéhes médiaszörnyetegnek, csatornába való hulladéknak nevezik. Hadd idézzem kommentemet az előbb linkelt blogról…

“Azt szeretem, hogy a döntést éljenzők folyton azt hozzák fel, hogy bunkó és unkultúr műsorvezetők voltak a két rádiónál. Milyen érdekes, 3 és félmillió ember szerint nem. És ha valakinek zavarták is a szépérzékét, akkor el lehetett hangolni, nem? Szerintem nem voltak túlzottan bunkók (Bochkorékról tudok csak nyilatkozni), amennyire azok voltak, az meg karaktert adott nekik. Egyébként meg rendes emberek, akik szívesen segítenek másokon, ráadásul megmondják, kimondják a kimondatlan igazságokat a nagy magyar valóságról, amit a kereskedelmi tévék természetesen titkolnak, illetve burkolnak. Ráadásul ezt szórakoztató, emberközeli, megmondós stílusban, ami reggelente emberek tíz-, ha nem százezreit röhögtette meg, ezáltal is jobbá téve a hétköznapjaikat a nagy magyar valóságban. És akkor még nem mondtam azt, hogy a legigényesebb zenei kínálata a Slágernek van, és nem a legújabb műanyag popfosokat nyomják naponta nyolcszor. Ennyit erről. Aki ezekután is örül a megszűnésüknek, annak küldök egy laza nyasgemet.

A hallgatók meg természetes, hogy összefognak, ha szinte családtagként, vagy barátként tekintenek a rádiókra. Igen, vannak súlyosabb problémák is az országban, mint hogy pár millió embernek megszűnik a kedvenc rádióadója, de annak a pár milliónak egy nagy darabot tépnek ki a szürke hétköznapjaiból, amik ezáltal még szürkébbek és depressziósabbak lesznek. Ahogy a hallgatók kedve is.

Magáról a döntésről nem tudnák nyomdafestéket tűrően nyilatkozni. De nem is kell, egyszerűen szánalom ez az ország. Ez a nagy magyar valóság. Hé, csodálkoztok, hogy vezetünk az öngyilkossági statisztikákban?
Magyarország, én így nem tudlak szeretni.”

Miért nem tetszik nekem, ha mások ostorozzák a két kereskedelmi rádiót? NEM AZÉRT, mert én fanatikus hallgatójuk lennék. Hanem azért, mert ez a két rádió nagybetűs SZEREPET tölt be sok, ismétlen, nagyon sok ember életében! Én teljes mértékben meg tudom érteni, hogy emberek ezért képesek összefogni, és szimpátiát nyilvánítani.

Most pedig üzennék azon degenerált tudatú, sznob embereknek, akik a döntés után a két rádió kapcsán mocskolódtak, és degradálóan írtak róluk, és a hallgatótáborukról. Előre szólok, sajnos itt-ott nem fogom tudni megállni a jó öreg “kurvaanyázós” liberális stílust, de azthiszem, ezek az emberek – ha egyáltalán azok – meg is érdemlik.

- Nem vagyok birka, az a jó édesanyád volt, aki megszült Téged, kedves barátom.
- Nem érdekel mennyit keresel, milyen presztízsed van, hány diplomát szereztél, mert az csak és kizárólag rólad állít ki egy nem túl hízelgő szegénységi bizonyítványt, ha emberek százezreit alacsonyítod le, azért mert meg akarnak védeni valamit, amit szeretnek.
- Nem érdekel milyen sznob és álkultur ízlésvilágod van, ha nem tetszik a Sláger vagy a Danubius, megerőltetheted idegpályáidat, és áthangolhatsz egy másik, szívednek és értelmednek kedves rádióállomásra. Idióta barom.
- Bármilyen nehéz is ezt a HVG-hez, Dosztojevszkijhez és jazzhez, vagy bármilyen más “magas kultúrához” szokott szürkeállományodnak feldolgoznia, rengeteg ember, családanyák, pékek, futárok, gimnazisták, sofőrök, szobafestők, nyugdíjasok, tanárok, rokkantak, katonák, és mindenféle-fajta ember szereti a Slágert vagy a Danubiust. Megint csak önnön kisebbrendűségedet bizonygatod, ha ezeket az embereket egy kalap alá veszed, és rájuk aggatod a “birka” vagy a “proli” jelzőt, csak azért, mert neked túl magas az ingerküszöböd kulturális téren.
- Nem nyafogunk, és nem tüntetünk, kedves barátom. Ahogy a rádiók műsorvezetői sem kértek erre senkit. Természetesen Te jobban tudod, hiszen Te nem is vagy a hallgatóság része. Hogyne.
- Fel kéne fognod, hogy egy rádió NEM CSAK a műsorvezetőket és a reggeli műsort jelenti. Ez talán az újdonság varázsával hat, de mindkét rádión van több műsor is, és változatos – a Sláger esetében mindenképp igényes – zenei kínálat is. Talán neked kell komolyzene, vagy jazz, van akinek nem, különbözünk egymástól, gondolom megérted. Ha egyiken sincs kedvedre való zene, nagyon tudlak sajnálni.
- Engem valahogy nem tud zavarni, hogy a Bochkor-Boros-Voga trió állítólag a “bunkóság és degeneráltság megtestesítője”. Ahogyan ez valószínűleg Sebestyén Balázsnál, Vadon Jánosnál, vagy éppen Jáksó Lászlónál se zavarna. Akkor most proli vagyok, vagy birka, így 22 éves fejjel? Vagy csak egyszerűen nincs igényem a kultúrára? Ezt nem Te fogod megmondani nekem, nekünk, barátom. Mert úgy érzem, van igényem a kultúrára, csak nem ott és nem úgy, ahogy az neked jólesik. Nem tudom, Te vajon szoktál-e röhögni. Az egy jó dolog, én – örök pesszimistaként – szoktam néha, amihez nagyban hozzájárul a Bumeráng is, Bochkorborosvogával is, és nagy ívben TESZEK RÁ, hogy isteneknek hiszik-e magukat, vagy sem, MERT ENGEM SZÓRAKOZTATNAK. Sok más emberrel együtt, ami a mai nagy magyar valóságban kincset ér. Mert pl. amíg egy közgazdászon vagy egy jogászon, akik nagyon okos és kulturált emberek, rajtuk nem lehet derülni. Ezzel szemben Bochkorék kimondják, amit gondolnak, és görbe tükröt tartanak a magyar társadalom elé, mindezt egy egészséges egoizmussal és idiotizmussal, ami nem káros senkinek az elméjére sem. Reggel pont ez kell sok embernek, hogy ökörségeket halljon, és ezeken szórakozzon, mert a Fővinform vagy a BUX-index nem igazán alkalmas erre a célra.
- Nem érdekel, hogy állítólagosan ezek a rádiók hogy jutottak frekvenciához tizenvalahány éve, csalással, szerződésátírással, vagy kismanók segítségével, az a lényeg, hogy azóta mi lett, hogy jól csinálják, amit csinálnak, és hogy sokan szeretik őket. Úgyhogy egy olyan országban, ahol kiemelkedően magas az öngyilkossági ráta, eléggé elcseszett egy döntésnek tartom, hogy holmi “gazdasági” érdekekre hivatkozva elvegyenek nem is többszázezer, hanem többmillió átlagembertől valamit, amihez már szinte hozzánőttek, ami a reggeli életük része lett durván 12 év alatt. Barátom, gondolj bele egy kicsit, ez nem Szomszédok, ez a “nép két rádiója”, és ha van is absztrakciós készséged, beláthatod, hogy a mai Magyarországon egy ilyen döntésnek – ha nem is egetrengető, de sokakat érintő – pszichológiai, morális hatása is van. Mert igenis van egy közösség a Sláger és a Danubius körül, amit Te egy szemellenzős stílusú legyintéssel elintézel.
- Még annyit, hogy mi értékes, és mi nem… Vegyük például a Slágerangyal Alapítvány és a Sláger stábjának egyéb jótékony akcióit. És most kérlek, gondolkoz el, ki a hasznosabb a magyar társadalom számára, a Sláger, vagy te, aki fontoskodsz, és osztod a magas lóról az észt a pórnépnek? Ugye-ugye?

Aki ezekután is éljenzi a döntést, és mocskolódik a két kereskedelmi rádió kapcsán, annak nem tudok mit mondani. Mindössze azt, hogy bekaphatjátok a faszomat az összes politikussal együtt. Köszönöm a figyelmet!

A következő képhez nem sok hozzáfűznivalóm van, csak annyi, hogy lól. A pihentség mindig jó, derüljünk együtt rajta most is!

Annyit szerettem volna csak közzé tenni, hogy nyitottam egy új blogot, ha valaki kíváncsi lenne rám esetleg, mint különálló blogger. A címe: www.yonblog.wordpress.com (a Yon amúgy a Mijonból jön… mielőtt bárki kérdezné ).
Köszönöm, ha szántok arra figyelmet hogy megtekintsétek, habár alig van még rajta cikk, csak kettő, az is mind bemutatkozás! ^^

Nagyon ideje lenne már véleményt írni a Moonlight Meido-ról, ha már egyszer ott jártam többedmagammal. Több hetes adósságot törlesztek tehát. Igaz, azóta változhatott (sőt, biztos hogy változott) pár dolog. Nem is akarom húzni az időt, vágjunk is a közepébe.

Azthiszem, úgy lesz a legjobb, ha pontokba szedem a dolgot, nekem is egyszerűbb összefoglalni, meg mindenki másnak könnyebb értelmezni is.

1. Hely – Dizájn – Dekoráció

Hogy valami anekdotás is legyen itt, azzal kezdem, hogy én az utca másik oldalán kerestem a Moonlight Meido-t (ugyebár már nem fényes nappal volt) a térképek házszámozása alapján, aztán rá kellett jönnöm, hogy a térkép helyett az utcánévtáblának van igaza. Kicsit sokkolt a teaház a maga valójában, ahogy elém ugrott, a sokk nagyrésze annak volt köszönhető, hogy egy szimplábban már el se képzelhető, fehér alapon fekete “MOONLIGHT MEIDO” felirat köszöntött a kirakatból. Nem jó, mert nem igényes. But fear not, a továbbiak kárpótoltak ezért. A többiek jó nagy késésben voltak, úgyhogy bementem hát én egyedül, kissé bátortalanul, mint helyetfoglalt vendég, igaz a nevem az valahogy elkallódott. Nos, a belépés után azt se tudtam, merre induljak, bár ezt hamar el tudtam dönteni, mindenesetre a meglepetés ereje az megvolt.
Lenyűgöző a falra festett animekarakterek kivitelezése, még akkor is, ha egyik-másik rajzoló-festő stílusa nekem nem jött be annyira. Az egész, ahogy össze van komponálva, egy nagy jelenetként, elismerésre méltó. A bambusz bútorok és a bambusz “bárpult” volt a belépés utáni másik “ez igen” kiváltója, noha a bárpult szerintem keltette rendesen a karibi hangulatot is, de ezt elnézzük a helynek.
Aztán ugye van bal felső irányban ez az úgynevezett Kultúr-folyosó, remek díszitéssel, ugye a bambusz-motívum itt is megtalálható. De szépen ki lett találva ez is. A rajzokat nem annyira néztem végig, utálom a közlekedőfolyosók forgalmát akadályozni, főleg ha felszolgálók is használják, de voltak kevésbé tetszetős, és eléggé tetszetős alkotások is. Igazából ha szélesebb lenne a folyosó, azt mondanám, hogy tökéletes, újító ötlet, de mivel nyilván nem lehetett random falakat kibontani és arrébb felépíteni, ezért a lehetőségekhez mértem így is remek ötlet volt ez a kis elnyújtott galéria. Oh, külön poén a kis Shongoku grafika az illemhely ajtaján!
Amit a meidósok “Kis Anime Teremnek” hívnak, ez található pont a folyosó végén, ami nekem főként a Bleaches festés miatt szimpatikus, bár talán a világítás picit lerontja optikailag azt a profi színezést-árnyékolást, amit kaptak a falfestmények, nemcsak itt, hanem az egész Moonlight-ban.
Ettől jobbra aztán találkoztam egy felhívással, miszerint le kell venni a lábbeliket. Jellemző rám, hogy az ilyen hivatalos dolgokat én mindig komolyan veszem, tehát eleget is tettem neki. Ehhez rendelkezésre áll sok kis japán stílusú cipőbox, de hozzá kell tegyem, sok cipőhöz ezek kicsik. No meg random úgy mászkáltak ki-be vendégek, hogy tojtak a felhívásra, ejnye. Nem tudom, miért nem szóltak ezért a felszolgálók. Mindegy is, szóval egy kicsit már “otthon éreztem” magamat így, és tényleg hozza a japán stílust ez a részleg. Igaz, elsőre kicsit puritánnak tűnhet a dekoráció, de mivel én nem vagyok se belsőépítesz, se lakberendező, meg ez egy teljesen nyilvános teaház, ezért végülis tetszett. Külön jó, hogy itt is van két asztal, ha esetleg valaki szeretne animeszereplők tekintetétől mentesen, de nem elzártan, széken ülve teázni egyet.
Innen nyílik a szeparé-részleg is, ahol megint az “ez igen” jött rám, mert életemben először láttam echte rízspapír falakat. Van egy kicsi, egy nagyobb, meg egy nagy szeparé, kis színes párnácskákkal, bár itt már határozottan hiányoltam a dekorációt a falakról, és itt nem a rajzokra gondolok, hanem bármire, amivel a lefestett zöld falat fel lehetne dobni, és nem zavar be a szeparéban ülőknek. Bár, a beígért nyugodt, csöndes hangulat nem biztos, hogy mindig elérhető lesz, ha a rízspapír túloldalán tinilányok fognak csacsogni és nevetgélni, vagy ha a vetítős teremben igazán beindul a hangerő. Na sebaj, mert ilyen is csak egy van Magyarországon.
Végül az előbbi teremből, ha valaki egyenesen jön tovább a cipőboxoktól, nyílik a varázslatos nevű “Moonlight Terem”, ami az egyik legjobb, ha nem A legjobb dolog a Moonlight Meido-ban. Babzsákfoteleken lehet elterülni, és AMV-ket lehet nézni egy lesötétített teremben. Ki ne akarna kicsit lazítani, lustálkodni, miközben teákat iszogathat és AMV-ket nézhet? Egy hatalmas ötlet, kivetítő egy teaházban, mert ugyebár klub is. A babzsákfoteleket nem próbáltam ki, nem akartam csak azért bemászni a pár szabad hely egyikéhez, vadidegen emberkék közé, hogy kipróbáljam a babzsákon ülés érzését, mivel a Láthatatlan Kiállítás “várótermében” már volt szerencsém kipróbálni. (A kiállítást egyébként mindenkinek erősen ajánlom.) A projektor képminősége jó, a hanghoz meg nem tudok mit hozzáfűzni, mert gyakorlatilag szinte semmit nem hallottam. Majd ha beindul ez a részleg, és lesznek más “műsorok” is sima AMV-ken kívűl a nap folyamán, akkor az már igen nagy flash lesz, kéremszépen. Az innen nyíló konzolterem látogatásunk idején még work-in-progress volt, tehát gondosan el volt rejtve a kíváncsi szemek elől. Azért az vicces, hogy minden második emberke lefejelte a Moonlight Terem kapuját kétoldalról díszitő, felaggatott üvegdekorációt. Emberek, vigyázzunk a berendezésre!

2. Személyzet – Felszolgálás

Azt kell, hogy mondjam, nagy respect és tisztelet jár a személyzetnek, mert (valószínűleg előzetes vendéglátóipari tapasztalatok híján is) remek munkát végeznek. Már a bejáratnál foglalásokat ellenőrző srác is jófej volt, és betessékelt, ahhoz képest, hogy elvileg egy beléptetőember volt, nekem meg nem volt meg a nevem a listán, aminek meg kellett volna lennie.
Aztán a minket kiszolgáló pincér (ha ez helyes kifejezés egy teaházban) is előzékeny volt, csak négy itallapot hozott, de kerített még egyet, hogy mindenkinek jusson, türelmesen, kedvesen várta, míg mind az öten eldöntjük, melyik teával teszteljük az ízlelőbimbóinkat, és bocsánatot kért, hogy az egyik fajta tea elfogyott. Nos, azért már nem annyira jár respect és tisztelet, hogy a teákat a beígért időnél (10-15 perc) később hozta (szerintem volt az 20 perc is legalább), de azthiszem ez egy alkalommal minden további nélkül elnézhető.
Hogy ha már Moonlight Meido, nos a meidók… Az akkor még nem teljesen kész kosztümben is ügyesen, névhez illően szolgáltak fel, szinte szobalányfölötti teljesítményt produkálva azzal, hogy porcelán teáskannákkal és csészékkel megpakolva hatoltak be a sötét Moonlight Teremben szanaszét heverésző, ölelkező emberkék és eldeformálódott babzsákok közé. Mindeközben mindig udvariasan helyet kértek, ha szükség volt rá.
(Azért ha legközelebb becsúszik valami szaftos hentai AMV vetítés, akkor a ki-be járkáló meidók is szólhatnának előbb, hogy homok került a gépezetbe, és a Moonlight Teremben szabályos orgiahangulat kezd kialakulni. Ezt én csak ott jelenlévők meséiből tudom, mivel hangot nem nagyon adott ki a terem hangrendszere, meg akkor mi már ücsörögve teáztunk és beszélgettünk a szomszédos cipőboxos teremben.)

3. Teák

Hiszen ez egy teaház, végülis. Öten mentünk, öt kannányi teát fogyasztottunk el. Így elsőre ugye teljesen random alapon választottunk, kinek mi tűnt szimpatikus ízűnek, aztán persze kóstolgattuk is kicsit egymás teáit. A magam nevében nyilatkozhatok csak, amit én választottam (11. Yuuko Édes Csábítása [fekete tea, málna darabok, málna levél] – ízesített fekete tea), jó ízű volt, de semmi extra, viszont Mion választása (51. Amikor A Kabócák Sírnak [almadarabok, vérnarancs, hibiszkuszvirág, csipkebogyóhéj, sáfrányvirág, citrusfélék] – gyümölcstea) különlegesen ízű, nagyon finom tea volt, legközelebb olyat fogok rendelni.
Egyébként az olyan kulturális puhányoknak, mint mi, tudom ajánlani a 3 kanál/csésze cukrozási arányt, edzettebbek megpróbálhatják 2 vagy 1 kanál cukorral is a teafogyasztást. (És lécci, a cukortartóban található kanalat ne rakjátok a teátokba.)

4. Hangulat – Összegzés

Nyilvánvaló, hogy az ember nem a teákért fog ide járni. Nem csak a teákért. Az árban benne van a hangulat, az, hogy animekarakterek közt lehet teát csürcsölni, cseverészni, rajzolgatni, az, hogy aranyos lányok (vagy éppen fiúk) veszik fel a rendelést, és hozzák ki a teát, az, hogy kényelmes babzsákfoteleken ülve-feküdve lehet anime filmeket és AMV-ket nézni, kommentálni, az, hogy haverokkal lehet konzolozni, az, hogy lehet WiFi-vel netezni. Hogy részesei lehetünk egy ilyen helynek.
Úgy érzem ugyanakkor a Moonlight Meido erősen társaságorientált lett, tehát nem feltétlenül jó ötlet egyedül, illetve úgy menni, hogy tudod, nem lesz ott ismerősöd épp akkor. Valahogy olyan érzésem van, mintha például a többi látogató, akik többedmagukkal érkeznek, kinéznék azt, aki egyedül ülne be AMV-t nézegetni egy tea mellett. Nincs tapasztalatom, ez csak megérzés. De ne legyen igazam.
Mindent összevetve, a kezdeti bakik és az apróbb szépséghibák ellenére a Moonlight Meido egy remek kis hely. Nekem elnyerte a tetszésemet. Konceptuálisan, és kivitelezésileg is. És a hangulata is jó. Ha nem is a jövő héten, de biztos, hogy még meglátogatom a Moonlight Meido-t.

Ráadásul van egy szép és hasznos weboldaluk, gyűjtést rendeznek a Budapest-Bamako rallira, szerepeltek már a Kész Átverés Show-ban is, és könnyen elérhető helyen vannak. Kell ennél többet mondani?
Nem, de így a végére még lenne két javaslatom, hátha jó ötletek:
Az egyik az, hogy szerezzetek be pár táblás játék készletet, úgymint gó és sakk, mondjuk 3 tábla gót, és 1 tábla sakkot, és ezeket ingyen ki lehetne adni a játszani vágyó vendégeknek.
A másik pedig az, hogy a weboldalra írhatnátok a felszolgálókról, külön-külön, hogy név, fotó, ilyesmi, esetleg ők maguk, hogy pár mondatban mutassák be magukat. Így nem a chatboxban érdeklődnének az emberek, és könnyedén meg lehetne szólítani bármelyikőjüket.

Nem is tudom mit mondhatnék még. A Moonlight Meido egy szép példa arra, hogy ha az ember igazán valóra akarja váltani az álmát, akkor sikerülni is fog, ahogy Licorne esetében is. Amit ő 14 évesen megálmodott, az mára kézzelfogható valósággá vált, és eközben nemcsak magának, hanem másoknak is nagy örömet okozott. Mindenképpen tiszteletet és gratulációt érdemel. Így hát én gratulálok neked, nektek, Licorne! Bárcsak minél több ember gondolkodna hozzád hasonlóan, mert akkor máris egy szebb országban élnénk.

A közösség nevében pedig köszönjük, hogy megteremtetted a Moonlight Meido-t!
Rev

Nos essék egy kis szó a blogról magáról, pontosabban arról, hogy ki írja. Az érintettekkel beszélgettem, és különböző okokból kifolyólag arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy átszervezés jól jönne. Ez meg is történt, és a lényege az, hogy az úgymond társszerkesztők halmazt átneveztem vendégblogger halmaznak, tehát rajtam kívűl a többiek írásait vendégbloggerkedésnek tekintem, és ennek megfelelő archív kategóriába kerülnek. Ez van, nyilván én se láthattam előre ezt a fordulatot (tudjátok, naivitás), hogy ez lesz, de ez van. Talán jobb is így.
Gyakorlatilag a hatása egy múltba való időutazással egyenértékű; igen, nem kell rinyálnotok többet, mert innentől megint csak engem lehet majd elővenni, ha nem tetszik valami. Úgyhogy mindenki örülhet, a Revoblog megújhodott, vagy mi, ahogy ezt a címváltás is jelzi ott fent, linkeket tessék átírni a blogrollokban, satöbbi. Majd igyekszek színvonalas baromságokat írni, végülis ez a blog shitstormok és butus elmélkedések kotyvaléka kell hogy legyen, máskülönben nem lenne az enyém, mi?
Tehát mégegyszer: semmi Rev & co. hanem Rev és az ő blogja. Egen, bizony ÉN magam fogom tovább írni a blogocskát. BTW, ha lesz lelki erőm (tehát nem leszek lusta, és lesz kedvem), akkor 1-2 bejegyzés várható most hétvégén. :S

Van itt valami sokkoló dolog, amivel most az előbb kellett, hogy szembesüljek. Bizony ám. Az általam olyannyira kedvelt Gmail szoptatási tanácsokat ajánl nekem. Nem röhög, nem asszociál. Tulajdonképpen nem tudok mit hozzáfűzni. Nem tudom, ti mit szólnátok hozzá, ha férfiemberként ezt látnátok az emiljeitek fölött. Ennyit arról, hogy a Gmail-ben személyre szabott hirdetések vannak. Ha ez személyre szabott, akkor az vicces egy dolog. Ha nem, akkor is vicces, és halvány hupilila gőzöm sincs, hogy mi a rákot keres ez a postafiókomban. LOLWUT? Kattintásra bejön nagyban, kedves barátaim.

Minap éppen hasonszőrű kollégával beszélgettünk kicsit az úgymond “nice guy” és “friend zone” jelenségekről, és érdekes következtetésre jutottunk. Gondolom lesznek olyanok, akiknek innen-onnan, netről vagy más helyről ismerős lesz ez a két fogalom, annak ellenére is, hogy angolul vannak. Hivatalos magyar kifejezés nem is nagyon van rájuk, mert nem nagyon beszélgetünk ezekről, de a jelenség érzékelhető mindenhol, ahol emberek élnek egymás mellett. Igazából nem is ez a lényeg, hanem amit ezekből kikövetkeztettünk. Hogy mégis mit? Olvassatok tovább, érdekes lesz.

Előre leszögezném, nem akarom megbántani az egész női nemet, ez csak egy idióta eszmefuttatás, és nem vonatkozik mindenkire, csak a fiatal nők, lányok “egy részére”.

Hogy ne legyen annyira homályos a kezdés, lássuk csak, kik a nice guy-ok, és mi az a friend zone… Nice guy, vagyis kedves srác minden olyan fiú, minden olyan “lúzer”, aki próbál mindig jó lenni a lányokkal, tehát kedves velük, segítőkész, figyelmes, meghallgatja a gondjaikat, effektíve lelki támaszt nyújt, tiszteli a női nemet, neadjisten még romantikus alkat is. És ennek ellenére, nincs sok szerencséje a lányoknál, ha párkapcsolatról van szó, mert egyszerűen nem kell a lányoknak a személyisége miatt.

A friend zone pedig az ilyen fiúk által igen jól ismert kategória, amit nőnemű barátaiktól, ismerőseiktől kapnak. A friend zone, vagyis baráti zóna egy pszichológiai osztályzás egyik fele. A dolog úgy néz ki, hogy minden ember képzeletbeli létrákon helyezi el ellenkező nemű barátait, fontossági sorrendben. A fiúknál csak egy ilyen létra van; ha úgy hozza a sors, bármelyik lánybarátjuk lehet potenciális testi-lelki partner. A lányoknál, mint mindig minden, ez is trükkösebben működik; náluk (az elmélet szerint) két képzeletbeli létra van a fiúk számára, egy “partnerlétra”, és egy “barátlétra”. Hogy mi a különbség? Az, hogy a partnerlistán szereplő hímek alkalomadtán lehetnek partnerek párkapcsolatban (szerelem-szex), a barátlistán szereplő lúzerek viszont sohase. Leegyszerűsítve, a lányok a fiúismerőseiket két csoportba osztják, egy “szeretem, és járnék vele, ha” és egy “szeretem, de nem tudnám elképzelni, hogy járjak vele” csoportra, és az egésznek nem sok köze van a kinézethez. A két tábor között nincs, vagy nagyon nehéz az átjárás. De a kedves, érzékeny, ámde nem tökös fiú jól jön, ha a lány depressziós, és épp lelki tamponra van szüksége (by Encyclopedia Dramatica), és akkor az illető srác a világ legaranyosabbja a lány szerint, emiatt össze-vissza dícséri, hogy aztán megint otthagyja magának, ha újra stabil a lelkiállapota. Ehhez még kalkuláljuk bele, hogy a nice guy plátói érzelmeket táplál az általa terápiás kezelésekben részesített lány felé, aki friend zone-ba tette, és láthatjuk, hogy ez így bizony szar ügy.

Miután ezeket a fogalmakat tisztáztuk, térjünk is rá a lényegre, amire a kollégával rájöttünk. (Itt szögezném le, hogy kolléga alatt nem Thrazzont értem.) Tehát, vannak a jófiúk, akik kedvesek, érzelmesek, és próbálnak a lányok kedvében járni, sőt, tisztelik a lányokat. És vannak a rosszfiúk, akik durvák, erőfitogtatók, nem mutatják ki az érzéseiket, bunkók, nem kimondottan romantikusak, és még az se biztos, hogy maximális tiszteletet tanúsítanak a lányok iránt. A lányok nagy többsége mégis az utóbbiakat szereti, mert szerintük ők a férfiasak, ők a tökösek, az érzelmes fiúk pedig nyámnyila kis nímandok, akik mellett nem érzik magukat nőnek. A nagy kérdés az, hogy miért bukik a lányok többsége olyan fiúkra, akik hajlamosak rossz dolgokra, vagy nemes egyszerűséggel csak tuskók, és miért nem érzik magukat nőnek, ha megkapják a kellő tiszteletet, odafigyelést, törődést és (tegyük fel) gyengédséget?

A kollégával ezen filozofáltunk, és meg kell hogy mondjam, pár múltbéli eszmefuttatásommal is összecsengenek azon a gondolatok, amikhez most jutottunk. Talán létezik valamiféle genetikailag, biológiailag rögzített alárendelődési vágy a nőkben, amit egyesek legyőznek, de sokan nem, és ennek eredményeképpen olyan férfiakat keresnek, akikben több az “alfahím-jellemző”, az olyan nyers, túlélést elősegítő kvalitások modern leszármazottai, mint a fizikai erő (vagy annak látszata, lásd erőfitogtatás), agresszivitás (lásd bunkóság, erőszakosság), úgymond gonoszság (pl. a saját érdekek szerint történő cselekmények mások kárára), és a tulajdon (ezt nem kell magyaráznom).

Tehát az alfahímek a jók. Ugyanakkor mit szoktak csinálni az alfahímek? Természetszerűleg dominálnak. Dominálnak területet, dominálnak fajtársakat, és dominálnak nőstényeket. Azok a lányok, akik a rosszfiú archetípusra buknak, valahol belül, tudatosan vagy tudatalatt, de azt akarják, hogy dominálják őket. Itt most természetesen napjaink feminizált, tudatos fiatal lányairól van szó.

És hogy ne csak evolúciós biológiai majomkodás legyen, kicsit nézzünk szét társadalompszichológiai tekintetben is. Manapság mi a természetes? Az a természetes, legalábbis a média ezt sulykolja, hogy egy nő legnagyobb értéke a szépsége. Nem a kreativitása, nem az esze, a teste. A reklámipar és marketingszakma egyik alappillére, hogy szexista jellegű hirdetésekkel férfiak, míg idealizált reklámokkal nők számára el lehet adni mindent, és mindebben szerepet játszik egy domborulatokkal tarkított női test. Ezekután, és a szépségversenyek, filmek, reklámok, és a kismillió szociálpszichológiai hatás miatt manapság divat szexinek lenni. Rosszul fogalmaztam, manapság divat kurvásnak lenni, elsősorban a tizenéves lányok körében. Példaként, érdekes módon, amíg egy 16 éves fiú térden alul érő rövidgatyában és egy normál pólóban flangál, addig 14 éves huga már minden tovább nélkül falatnyi topban, egészen rövid szoknyában jár iskolába (jobb esetben). És tényleg, a lányok miért mutatnak meg magukból többet a hétköznapok forgatagában, mint a fiúk? Ha jól tudom, ez történelmileg sose volt így. Hogy most ez a feminista mozgalmak terméke-e, vagy a szexuális forradalomé, azt nem tudom, de a kérdés inkább az, hogy ennek mi volt az alapja? És mennyire játszik közre a lányok szexualizálásában a média, és mennyire a saját józan véleményük, ami kiskoruk óta fejlődik, és jó esetben a szülők is lányuk érdekében formálták?

Bocsássatok meg, kicsit elkanyarodtam az eredeti elképzelésemtől, tehát, vegyük például a fiatalok körében oly népszerű rap, hip-hop és RnB zenei szubkultúrákat. A dalszövegek és a videoklipek jelentős hányadában ha nem is konkrétan kurvának, de valami hasonlónak állítják be a lányokat (egy példa pl. 50 Cent – Candy Shopja), akik természetesen mindig kifogástalan testtel táncolnak/vonaglanak, kinek mi. Természetesen a dalszövegek nagy része szexista, és nőkre nézve degradáló színezetű (vagy nemcsak színezetű, hanem nyíltan az). És a lányok nagy része mégis lételemének tartja ezt a zenei világot, ezt az életérzést, a tűsarkús kurvákkal meg mindennel együtt. A dolog pikantériája számomra az egészben az, hogy ettől függetlenül, vagy inkább erre nagy ívben tojva, fiatal, teszem azt 13 éves lányok tízezrei istenítik ezeket az előadókat, dalokat. (Sőt, néha még éneklik is, miközben fogalmuk sincs róla, megfelelő angoltudás híján, hogy az egész Candy Shop egy nagy szexuális utalás.)

De az is elég tanulságos, ha csak a popzene területére teszünk kirándulást. Hogy egy relatíve friss példát hozzak, itt van Lady Gaga. Hangzásban, zenei stílusban teljesen elfogadható, de ha valaki kicsit odafigyel, észreveheti, hogy körülbelül az összes dala valamilyen formában köthető a szexhez, hacsak nem épp arról szól. Pl. a közismert “I wanna take a ride on your disco stick”, ami egy elég béna utalás egy nagyon is pór dologra, névszerint a közösülésre. És tegyük hozzá, hogy ezek a számok (és a nem kevésbé érdekes videoklipek) igencsak népszerűek a lányok körében. De igazából a szexről és a szexualitásról már sok dal szólt (elég csak a rock felé nézni), de ezek vagy poénosak és nem veszik komolyan magukat (pl. Bloodhound Gang), vagy mivel éppen rock-metal műfajúak, nem is kapnak műsoridőt a fiatalok zenei csatornáin, és nem is énekelgetik őket 13 éves lányok.

De nemcsak a zene területén van rá példa, hogy a lányok abszolút természetesnek veszik a saját nemük (vagy akár saját maguk) megalázását. Csak pár óra kell a nagy kereskedelmi és a zenei/ifjúsági csatornák (fő)műsoridejéből, és megtudjuk, hogy a női test a legszebb dolog az univerzumban, főleg ha plasztikázott, és hogy teljesen természetes, és helyénvaló, ha valaki “használja” az “adottságait”, úgy mint az aktmodellek, a topless DJ-k, és bizony-bizony, a pornószínésznők. Mi más is lehetne egy kamasz lány vágya, minthogy egy férfimagazin címlapjára kerüljön, hogy aztán sok ezer férfiember dolgoztassa rajta (többek közt) szemeit. A pornóiparban pedig nem egy színésznő mondja, hogy ez egy tudatos választás volt, és jól járnak, mert rendszeresen ellenőrzik őket nemi betegségek és AIDS ellen, ráadásul hihetetlen jól keresnek. Azon meg már nem akad ki egy nő, hogy havonta több tucat különböző férfi élvez el belé/rá/etcetera, mert ez csak munka. Nem prűdek, ez a 21. század.

Még sorolhatnám a példákat a társadalom különböző területeiről, ahol (szerény véleményem szerint) a lányok megaláztatják magukat vagy helyeslik/elnézik a nemük megaláztatását. Talán én vagyok a hülye, de többre értékelek egy lányt, ha nem röhög egy társaságban elhangzó, amúgy vicces, de szexista beszólásra, ami mondjuk a klasszikus térdelős poénokra épít. Na de most nem is az értékrendemről van szó, hanem másokéról, úgyhogy hadd fejezzem be a dolgokat egy konklúzióval.

A példákat azért hoztam fel, hogy illusztráljam: sok lányt abszolút nem érdekli, ha a nemét vagy őt magát lenézik, vagy perverzebbnek nézik, mint amennyire perverz. De miket beszélek, perverznek lenni is divat. Amikor manapság már a kamaszlányok leginkább röhögve néznek végig egy állatpornót, akkor nem beszélhetünk létező erkölcsről, morálról, vagy hovatovább ízlésről, mert lassan már nem lesznek határvonalak, például gusztusos és gusztustalan között. A konklúzió: manapság már a fiataloknak nem meredek semmi. A kamaszlányok többségének se, ami valahol ijesztő.

Ideje összekötni ezt a morális és elvi nemtörődömséget a dominációval, amire utaltam. Divat perverznek lenni, divat kurvásnak lenni. Divat mindenféle érdekes dolgokat kipróbálni a szexben, és a női magazinok “10 tipp ahhoz hogyan elégítsd ki a pasidat szájjal” jellegű írásai alapján jobbnak lenni, mint az ex. Divat sokat megmutatni, és a mellett kitenni, mert a férfiakért mindent. Sok nő, lány nyíltan és nevetve vállalja, hogy ő igenis perverz. Ha lenimfózzák, jót nevet rajta, talán még azt is mondja, hogy lehet. Vajon miből fakad ez a nagy odaadás? Mi ez a hatalmas szexualizálás női téren?

Sokuk elismeri, hogy egy BDSM-jellegű játszogatásban igenis inkább lenne a szubmisszív, a pórázon tartott, a kisállat, akit a gazdija “jutalmaz” vagy “büntet”. (Valaki elgondolkodott már, miért van olyan sok állatfüles, pórázos lány az animeconokon? Egy részük nem csak a conon hordja.) És ha ehhez vesszük, hogy sok lány egyáltalán nem zavartatja magát a szexista világ miatt, akkor csak egy logikus következtetés kínálkozik.

A fiatal nők, lányok, kamaszcsajok többsége azt akarja, hogy dominálják a férfiak, a fiúk, a kamaszsrácok. Azt akarják, hogy alul legyenek (nem, nem szóvicc), hogy szubmisszívan kezeljék őket, párkapcsolatban is, de néha azon kívűl is, hogy a testüket vegyék észre, a “nőiességüket”, a szexualitásukat az alfahímek. És ha minden adott, akkor hadd szóljon, ne is gyengéden, hanem durván. Mert így érzik magukat igazán nőnek, egy “igazi férfi” mellett/alatt/fölött, aki úgy igazi alfahímesen, jól meg tudja “dominálni” őket. És az alfahímnek bizony nem az az elsődleges célja, hogy egyenrangú félként, emberként, hanem hogy szexualizált objektumként, tulajdonként, domíniumként lássa a nőket, legalábbis a saját barátnőjét. És ez nem zavarja a nők többségét, mert a genetikai kód az alfahím utáni vágyakozást diktálja. Úgy tűnik. Még manapság is, mikor fejlett, emancipált társadalomban élünk. Vagyis kellene élnünk.

Lányok, nagyon sajnálom, hogy ezt nekem, nőtisztelőnek kell mondanom, de be kell hogy valljátok, ti azért nagyrészt azt szeretnétek, hogy domináljanak titeket a nektek tetsző hímek.

És most jöhetnek a támadások és helyeslések, de csak szép sorjában. Még azt is elfogadom, hogy hatalmas hülyeségeket szedtem össze, ha vannak értelmes érvek.

Hamarosan megnyílik Budapest, hovatovább Magyarország első meido caféja teaháza és kulturális klubja, a Moonlight Meido (link), egy nagyszabású projekt Licorne szárnyai alól. A most következő szösszenet egyszerre egy személyes és egy nyílt levél, gratuláció és tanácsadás is egyben. Alapvetően annak szól, akinek a fejében megfogant ez az alapötlet, és aki irányítja a hely fejlődését, vagyis Licorne-nak, de ajánlom a Moonlight Meido csapat minden tagjának…

Kezdeném ott, hogy szánom-bánom, de csak nemrég tudtam meg, mit is hoztatok össze. A Sakuraconon voltak kint poszterek, meg ilyesmik, de mikor ránéztem, az ugrott be hogy “nah, megint egy animés oldal, amit pár lelkes fiatal csinált”, és nem néztem meg alaposabban mi is lehet ez, úgyhogy azt se tudom, akkor egyáltalán le lehetett-e szűrni konkrétabb információkat. Aztán most Nyacon után a con fórumán bóklásztam részben embereket keresgélve, megláttam Licorne aláírásában a bannert, és gondoltam, megnézem már mi is az, amiről szó van…

Nos igen, erre nem számítottam, hogy ez egy kézzelfogható, létező hely lesz itt a Belvárosban. Szóval rendesen meglepődtem. Meglepődtem az ötleten, a leíráson, az oldal hangulatán, mindenen.

Remek ötlet, hogy kialakítottatok egy ilyen közösségi helyet, ami afféle klub és teaház keveréke, ahol összejöhetnek az animéért, egyáltalán a Japánért rajongó emberek. Én úgy érzem (és nem vagyok egyedül), hogy ezek az emberek kicsit széthúznak, lásd komoly cosplayesek, AMVArt fórumos AMV-sek, animebloggerek, és a sok fiatalabb, kevésbé kifinomult “fan”, hogy pár csoportot mondjak a sok közül. És akkor vannak azok, akik inkább csak a mangák iránt érdeklődnek, vagy a j-rock iránt, vagy akár csak karatéznak, de érdekli őket Japán, mint ország, kultúra. Remélem, hogy a Moonlight Meido hozzájárul majd, hogy ezek közt a csoportok közt nagyobb legyen az összetartás, a barátság. Remélem, hogy minden fiatalabb és idősebb, Japánért, Japán valamelyik aspektusáért rajongó ember, aki ide látogat, élvezni fogja a hangulatot.

Persze vannak, és lesznek olyanok, akik azzal fogják körülírni (és ezzel együtt leírni) a helyet, hogy “ez az otakuk központja”, és nem fognak érdeklődni. Erre csak azt tudom mondani, hogy alaptalanul nem illik “vádaskodni”, és ugye az otaku fogalma itt hazánkban egy elég érdekes kérdés. Persze ez nem szabad, hogy bármennyire is a kedveteket vegye, vagy bárkiét, aki ide szeretne látogatni, mert biztos vagyok benne, hogy sokkal szélesebb érdeklődésű látogatóközönséget tudtok majd vonzani, mint amekkorát az egyes kritizálók elképzelnek így látatlanban. Hiszem, hogy egy jó hangulatú, kulturált, és a “japános” közösséget nagyban szolgáló “menedéket” hoztatok létre, ami egyedülálló az országban, és méltán lehettek, lehetünk rá büszkék. Úgyhogy azt hiszem, sok ember nevében is köszönetet mondok az eddigi és az előttetek álló fáradozásaitokért, a befektetett mindenért, és hogy részesei lehetünk egy megvalósult álomnak! Ezúton is kívánok sok sikert a Moonlight Meido teljes csapatának!

Igazából egy kicsit pofátlanságnak érzem, de mióta ismerem az ötleteteket, eszembe jutott pár dolog, ami szerintem megfontolandó a Moonlight Meido-val kapcsolatban. Tudom, hogy semmit nem tudok arról, mi hogy lesz, hiszen én nem vettem részt a kulisszák felépítésében, amik hamarosan vendégeket fognak fogadni, de merem feltételezni, hogy valamicskét csak tudok finomítani a koncepcióitokon, így kívűlállóként, mindenféle háttér nélkül is.

Én pontosabban a következő dolgokra gondoltam:

Imídzs. Csúnya szó, de kifejezi a lényeget. Én két részre osztanám, a hely hangulatára, és a személyzet viselkedésére. Ezek együtt fogják adni a Moonlight Meido arculatát. Úgy olvastam, hogy a hely stílusával, hangulatával nem lesz gond, hála a lakberendezőtöknek és a falfestőiteknek. A személyzet már egy teljesen más téma, mert ugye emberekről van szó, és ezt nehéz előre kalkulálni. Ők nyilván nagyobb szerepet kapnak a teaház aspektusában a helynek, ahol ugye lényeges pont a vendégekkel folytatott interakció.
Két dologra hívnám fel a figyelmet. A hasonló jellegű, tematizált helyeknek lényeges része, hogy a személyzet is egy etikett szerint viselkedjen, amivel ha nem is jószántából, de fenntartja a hely által elvárt imídzset. Ha konkrét akarok lenni, azt írnám, hogy pl. a személyzet tagjai legyenek mindig udvariasak, kedvesek, és ha lehet, próbáljanak meg egy halvány mosollyal járni-kelni. Vagy pl. ne lehessen tőlük a hely szellemiségéhez nem illő stílusú beszédet (magyarul alpári szavakat) hallani, még akkor se, ha épp most jöttek/most mennek/pihennek/nyűgösek/felhúzzák magukat/stb, és hallótávolságon belül vannak a vendégektől. Még sorolhatnék példákat, de szerintem ennyiből is érthető, mire gondoltam ennél a pontnál. A lényeg, hogy a vendég a belépés pillanatától kezdve a kilépés pilanatáig úgy érezze, a Moonlight Meido a legjobb, leghangulatosabb hely, ahol nem mellesleg aranyos/kedves a személyzet.

Vendégorientáció. Ezalatt azt értem, hogy a lehetőségekhez képest próbáljátok meg minél egyenletesebben kiszolgálni az igényeket, és próbáljátok meg elkerülni, hogy a Moonlight Meido egy kiemelt csoport, szubkultúra törzshelye legyen. Ezt már láthattuk megtörténni virtuálisan, pl. a MiniTokyo.hu esetében, ahol mára már meghatározó közös nevező a j-rock/visual kei és a yaoi iránti rajongás, a felhasználók nagy része pedig fiatal lány. Valamint Budapest eddigi egyetlen mangakávézója is a yaoi-kedvelők törzshelyévé vált a híresztelések szerint. Ezt elkerülendő, javasolnám, hogy a Moonlight Meido-ban ne árusítsatok yaoi jellegű mangákat és egyéb dolgokat (ahogy yuri és hentai jellegű dolgokat se, már ha lenne ilyen hazánkban), valamint ne találjatok ki olyat, hogy rendszeres j-rock/visual kei klipvetítés. Ezenkívűl hasznos lenne az olyan vendégek figyelmeztetése, akik – talán épp egy saját mahuk által hozott yaoi manga okozta fangörlitisz-roham fellépése miatt – zavarhatják a többi vendéget. Ezekkel a lépésekkel többet nyertek, mint amennyit vesztetek, és akár ki is tehetnétek egy afféle “házirendet” valahova a bejárat közelébe, amiben leírjátok az elvárt viselkedési szabályokat.

Füstmentesség. Szubjektív dolog, hogy ez jó-e vagy sem, de remélhetőleg az egész hely dohányfüstmentes lesz, mert az így jó. Így egészséges, és szerintem így jobban is illik a hely szellemiségéhez. Nem utolsó sorban tűzvédelmileg is kifizetődő szabály lehet. A legjobb szerintem az lenne, szervesen kapcsolódva az előbbi arculat témához, ha a tiltás vonatkozna a személyzet minden tagjára, attól függetlenül, hogy épp dolgozik, vagy pihen, de még nem ért véget a munkaideje.

Nagyjából ennyi lenne azon dolgok listája, amit én javasolnék. Remélem nem tűnik okoskodásnak, hiszen abszolút semmi tapasztalatom nincs vendéglátóipari szervezésben. Még ha ezek a konkrét dolgok nem is olyanok lesznek, ahogy én itt felvetettem, biztos vagyok benne, hogy a Moonlight Meido akkor is tetszeni fog.

Hogy végülis milyen a hely, milyen a hangulat, ezt majd megnézzük minél előbb, ha minden igaz, már szeptember 19-én, a megnyitón. És bízunk benne, hogy nem csak egyszeri látogatás lesz. :3

Sziasztok retkek! Nem, nem halt meg a Revoblog, bármennyire is reméltétek! Mint a főnixmadár, feltámadtunk porainkból, és el is mentünk az aktuális conra, a nyári Nyaconra, ahol picit trollkodtunk is, de ami fontosabb, hogy fotóztunk is! A képekből most (bőséges) ízelítőt kaptok. :3 Itt jegyzem meg, hogy a fotókat több ember készítette, méghozzá én, Thrazz, Thrazz barátnője és Feito, úgyhogy így nézzétek.
Valamint itt kérnék meg rá MINDENKIT, hogy a blogról, illetve a szünetelésről NE ITT kérdezzen/kommenteljen, lehet nekem privátban üzenni is, ha nagyon be vagytok sózva. -_-
Vigyázat, sok kép, tehát csak akkor menj tovább, ha nem modemes vagy! (Azt remélem már mondanom se kell, hogy kattintásra bejönnek nagy méretben…)

Sztandard conos életkép.

Természetesen fél Soul Society is képviseltette magát...

Bögyöskének semmi esélye sincs Eperke ellen!

Na, ez már mindjárt izgalmasabb fájt!

Ha jól tudom, ez Zoro. Csak így, egy R-rel.

Öröm látni, hogy vannak igényes cosplayek is.

Mikrofonja is van, szárnya is van, és nem madár. Mi az? o_O

Itt kezdődik a jó cosplay. :3

Shion, az egyik személyes kedvencem a conról. Hát nem aranyos? :3

Hauuu~ Omochikaeriii?

Az angyalok kikérik maguknak, hogy ők csak békés, jóságos lények lehetnek.

Aki megmondja, hogy ők kiket-miket cosplayelnek, az kap egy csokit.

A szépség és a szörnyeteg?

Ne kérdezzétek mit keres Gauron mechája a hölgyek társaságában, én se tudom.

Ha jól tévedek, az ott Licorne... Jesszus, mit akar tőle Gauron??

Csak azért, hogy a kígyó se panaszkodjon.

Kép Batmanes seprűvel. Tudnék mást kommentet is, de az gonoc lenne.

Azé' vele ne kötekedj...

...mert ezt fogja csinálni veled is. ^^'

Apropó, a halál több formában is jelen volt...

Haláli jó cosplay, mi?

Ne, megöltétek Mikut! TI SZEMETEK!

Van aki elégedetlen volt a büfével. Vagy a yaoi népszerűségével, mindegy.

Természetes voltak kint táblások is. A bal oldali lány például nem kedveli a helyiszépfiú Szászukecicát.

Volt olyan, aki az állatok jogaiért kampányolt. Hogy milyen állatok jogaiért...?

Hát a cicalányok jogaiért...

Meg a nyuszilányok jogaiért...

Ne feledkezzünk meg a vadmacskákról se...

Ha már táblák és kampányolás, íme a firkafal vasárnap fél 3-kor...

...és fél 6-kor teljesen más tartalommal.

Ha valakit érdekelne a firkafal vasárnap késő délutáni állapota, nagyban, “összemontázsolva”, akkor a következő címen megtekinthető és a Download gombbal le is tölthető teljes pompájában az általunk összerakott firkaFail-es kép:
KATT
Ha meg valaki netán kíváncsi lenne a trollkodásunk “eredményére”, az itt megnézheti az aláírásgyűjtő füzetünket:
KATT
(Mielőtt még valaki leszólna, vagy kioktatna minket, poénból csináltuk, és egyáltalán nem kell komolyan venni.)

OFF: Pimp My Ride Anime Style! (Az Animeland Honda Civicje.)

És persze voltak még különös alakok... Például a Nintendóért rajongó szárnyas csajok...

...gólyalábas steampunk úriemberek...

...óriás-Pikachuk, akik közt egy ikerpár is volt...

...és egy vihorászó Joker is, aki a vége felé már annyira fáradt volt, hogy bárkit legyilkolt volna.

A con népszerűségét jelzi, hogy megjelent kedvenc pizzaimádónk is...

...és megtisztelt minket jelenlétével maga Yoruichi is! o_O

Köszönöm a figyelmeteket!

Épp azon gondolkodtam, hogy egy külső szemlélő (vagyis hallgató) hogyan tudná azonosítani a death metalt, amikor metal zenéket hallgat. Végül rájöttem, hogy ez nagyon is egyszerű, mert számtalan közös pont van a death metal bandák stílusában. Ezek pedig a következőek:

1. A banda neve előbb jelent valamit egy orvosnak, mint neked, mert vagy egy betegségre, vagy egy belső szervre utal, esetleg egy beteg belső szervre. Ha két szóból áll, amikből legalább az egyiket nem ismered, akkor nagy valószínűséggel death metalt játszik a banda. Ilyen név lenne például a “Tortured Esophagus”.

2. A banda logója olvashatatlan, és valami szerves dologra hasonlít, leginkább csontrendszerre, légzőrendszerre, vagy emésztőrendszerre, sok vérrel vagy nyálkával.

3. A banda dalszövegei nem értelmezhetők emberi nyelvként, inkább mélyről jövő hörgésként és morgásként. Emiatt bizony nehéz dolgod lenne, ha karaokézni szeretnél, de legalább nem kéne aggódnod, hogy rossz dalszöveget vokalizálsz egy adott dalhoz, mert nem fog feltűnni még neked se a tévedés.

4. A banda dalcímei terjedelmes, irodalmi stílusban születnek, ehhez hasonló címekkel, hogy “Peeling of the skin of pregnant bitches” vagy “Maggot infested decomposing corpses”.

5. A banda dalaiban a szexualitás kimerül a “raping bitches”, “raping dead bitches”, valamint a “raping your rotten intestines” témakörökben.

Ugye, így már mennyivel könnyebb meghatározni, mi death metal, és mi nem!