Nemszeressük a yaoit, akkor a lányok miért szeretik? (18+)

24 01 2008

Ehehe, egyszer meg kell tennem, hogy magamra haragítok egyszerre sok embert, azthiszem ez most fog történni. ^^’ Már egy ideje terveztem, hogy írok egy posztot a yaoiról és a rajongásról, de ehhez lelkierő is kell. Persze szeretném leszögezni, hogy ezzel nem célom megsérteni a lányokat, maximum a yaoit. Kitenném a korhatárjelzést, de mivel a yaoi fangörlök durván 70%-a még nincs 18 éves, ezért inkább mellőzöm. Csapjunk a bishik közé! XD

Mindenki tudja, hogy a lányok sose fogják teljesen megérteni a fiúkat, és a fiúk számára is örök rejtély marad a lányok lelki világának mélye. Ez így van rendjén, fiú és lány csak akkor értheti meg egymást és egymás dolgait jól, ha szerelmesek, kiismerik egymást, etcetera. Ezen kívűl viszont, általános szociálpszichológiai (és szexuálpszichológiai) vonatkozású kérdéseket feltenni, főleg egy szubkultúrával kapcsolatban, nos, elvetélt ötlet. Felesleges. Én mégis megteszem. XD Unatkozok. A kérdés így szól:

Mi a fene van a yaoi fangörlökkel?

(Háhá, azt vártátok, hogy a címben szereplő kérdést leírom mégegyszer? Dehogy írnám le, az a kérdés hímsoviniszta, azért van ott, hogy vonzza a feministákat.)

Kezdhetném azzal, hogy alapvető különbséggel bír a valós életbeli “yuri” és “yaoi” megítélése. Ez annak tulajdonítható szerintem, hogy a társadalmat nagyon sokáig egyeduralkodóan a férfiak véleménye formálta. Ettől függetlenül, ha én azt mondom, hogy fúj yaoi, az nem azért van, mert ez a társadalmilag elfogadott hozzáállás (még), hanem mert télleg fújnak érzem. Hogy egy másik példát mutassak; az anime megítélése hazánkban elég rossz, mégse a társadalom átlagát követem, hanem a saját érzéseimre hallgatva szeretem az animéket.

A nő, mint nem, mindig is a szebbiknek volt nevezve, kultúrális asszociációi pedig a szépség, érzelmek, szerelem, lélek.

A férfi, mint nem, viszont mindig az erősebbiknek volt nevezve, kultúrális asszociációi pedig az erő, ösztönök, racionális gondolatok, test.

És így tovább. Ebből kifolyólag, én logikusnak látom azt a meggyőződést, hogy a nők közti szerelmi kapcsolatok kevésbé ütnek el bármilyen értékrendtől, mint a férfiak közti szerelmi kapcsolatok. Fogalmazhatnék úgy is, hogy természetesebbnek hat az, ha a szebbik nem két képviselője szerelmes, mint az, hogy a “csúnyábbik”, (és ösztönlényszerűbb) nem két képviselője szerelmes. (Bár, mint tudjuk, a yaoi lényege a nőies férfiak, tehát paradoxon.) És azt sem szabad elfelejteni, hogy a nők hajlamosabbak a saját nemükhöz vonzódni, anélkül, hogy elutasítanák a másik nemet.

~~~

De ezzel csak a yuri természetességét az átkozott hímsovinizmusomat és férfihormonjaim jelenlétét bizonygatnám, és még nem volt szó a yaoi fangörlökről. Amit alapvetően nem értek bennük, az a fanatizmusuk. A továbbiakban megnemértésemet a fiúkra vetített hasonlatokkal fogom illusztrálni, akármennyire is nem helyénvaló a két nem ilyetén összehasonlítása.

Gondoljunk csak bele az előbb említett paradoxonba. A yaoiért rajongó lányok a nagyon helyes, nem borostás, nem izmos, babaarcú, lányosabb fiúszereplőket (bishounen) szeretik. Vagyis fontos, hogy inkább nőiesebb legyen a karakter, mint marconább. (Itt akaratlanul az eszembe jut Jack Sparrow kapitány a Karib tenger kalózaiból, máig nem értem, mióta vannak jóképű, tiniszívtipró kalózok… Meg ha már itt tartunk, a Tokio Hotel féle sminkelt fiúk is eszembe jutnak…) Mégis, ezek a karakterek (hard yaoikban) olyan dolgokat tesznek, amiknek semmi köze a nőiességhez. Gondolok itt arra, hogy már csak az anatómiából kiindulva, a “behatolás” csak egyféle, nem igazán ártatlan módon történhet. Tehát ütközik a szépfiú kinézet, és a gyengédségről alkotott eszme a megvalósítással. Persze, nyilván erre a fangörlök mondhatják azt, hogy nem minden yaoiban van aktus. Ez igaz, de amelyikben van, ott ilyen. Ez nem magasztos és nem szent. És ők az érzelmi töltet mellett ezt is kedvelik, ha nézik. Ez a fiúknál nem játszik, mi mindig is ösztönlények voltunk, és a yuri nálunk inkább testi dologként vetül fel, mint lelki kapcsolatként… És mi nem is úgy tekintünk a yurira (vagy legyen az shoujo-ai), mint egy sérthetetlen, mennyei csemege, amiben jókisfiúként részesülünk.

Ezek a yaoi fangörlök, akik jelen vannak pl. az Animax (A+) fórumon, nyíltan elismerik hogy szeretik a yaoit (fiúk szemérmesebbek, talán mert az ő rajongásuk éppen a lányokkal kapcsolatos), és hírdetik az igét. Mit értek igehírdetés alatt? Yaoi topik, yaoi animék topikjai, sőt aláírásban (személyes üzenetben) yaoi fórumok és galériák linkjei… Fiúktól még nem láttam ilyen nagymértékű odaadást. Lehet, hogy van, de én még sose hallottam yuri fórumról, főleg nem magyarul. De egyébként sem hírdetném az aláírásomban, főképp nem egy olyan fórumon, ahova kisgyerekek is járnak.

A múltkor amint nézegettem az Animax főoldalát, legnagyobb megrökönyödésemre láttam, hogy 2008. január 26-án lesz egy 9 órás “Boys Love Con”. A hír szerint (idézek) “egy kis társaság [pár gimis yaoifan csaj] úgy gondolta, hogy csinál egy rendezvényt ennek a méltán népszerű műfajnak”, korhatár nélkül, “yaoi fanok gyülekező!” felszólítással. Nem célom senkit se sértegetni, de a “yaoi fanok gyülekező!” szövegnek nagyon hordaszaga van, mintha valami vallás, vagy minimum szekta lenne a yaoizmus. A fiúk miért nem akarnak yuri szektát alapítani, vagy Yuricont rendezni? (Tudtommal az USA-ban volt egy ShoujoCon, de az hagyományos animecon volt.) A másik amin csodálkozok, az a korhatárnélküliség. Nem, nem azért, mert nem illene korhatárosnak lennie a 70%-nyi 18 év alatti lány miatt.

Az érdekes épp az, hogy ez a (csak lányok körében) “méltán(?) népszerű műfaj” már tarol a 12-13-14 éves (kis)lányok körében is. Lehet, hogy én vagyok tudatlan, de ha egy ugyanilyen korú pubertáló fiúcska animét néz, lövése sincs arról, hogy mi az a yuri (vagy shoujo-ai), legfeljebb pár képen vagy egy-egy dugihentaiban látott egyszerre két női karaktert. Ezzel szemben, a 13 éves yaoi fangörlök már olyan fogalmakkal dobálóznak, mint a seme és az uke, az előbbi az aktív, az adó, a fiú-szerepű partner, az utóbbi a passzív, a fogadó, a lány-szerepű partner (fúj), mivel ugye yaoinál ez kétesélyes. 14 évesen már rendszeresített eszköz a yaoista hadseregben a Papa To Kiss In The Dark, és a Sensitive Pornograph. (Ha az ember yaoi fangörlök beszélgetéseit olvassa, egy idő után megtanul pár címet.) A Papa To egy vérfertőzős és pedofil yaoi, mert egy fiatal srácot a saját rokona, asszem nagybácsija-pótpapája környékez, majd “erőszakol” meg. Állítólag szerelemből. Mikre nem képes a szerelem… Gay, incestous, pedophile, talán még rape is, áááh. Na ilyen animét mondjatok fiúknak, amiben egy pótanya a kislányával játszik, mert szerelmes belé. Ugye nem tudtok mondani? A Sensitive Pornographról meg szerencsémre csak annyit tudok, hogy kemény yaoi, és a jelenetek elég lényegretörőek. De mégis elég sok 14 éves animefan lánynak erre fáj a foga… (Ah, ma kell fogdokihoz mennem… -_-) No mindegy, mert a Boys Love Con bizonytalan ideig elmarad.

Amit még túlzásba tudnak vinni a yaoi fangörlök, az a fantáziálás mérhetetlen mennyiségű fanfiction és fanart segítségével. Ez olyan, mint a furryknél, van tehetségük, de az esetek nagy részében csak az ízlésüknek megfelelőt rajzolnak. Meg ugye a yaoisták képesek összehozni a leglehetetlenebb párosításokat is, például örök ellenségeket, vagy tesókat, lásd Edward x Alphonse az FMA-ból. Dzsízusz. Ed és Al rémálmukban se gerjednének egymásra, akármennyire is szeretik egymást, a fangörlöknek viszont ez a legszebb álom. (És a fenébe is, az x az a keresztezés jele, a yaoi párok nem nemesítendő növények, arról nem is beszélve, hogy gyerekük se lehet.)

Tudjátok, miért neheztelek én az Animaxra? Mert képesek voltak leadni egy shounen-ai Gravitationt és egy shounen-ai Mirage Of Blaze-t. Ezzel a yaoi fangörlök kedvére is tettek, meg a Tokyo Mew Mew-val eggyütt úgy általában véve a lányokéra. De nem képesek nem hogy egy shoujo-ai (pl. Maria-sama Ga Miteru), de egy jobbfajta romantikus/ecchi animét megvenni és leadni. (Pl. Love Hina) És akkor ugye jön az, amit Junchidono kolléga említett a GPortal-os posztomnál (szegény Yuki, hogy mennyire népszerű);

A másik kedvencem a Grevitésün féle fansite-ok, amikor a fangirlhad fél órán át visít, mert “OMGOMG láttad, Yuki ásított és látszott az a cukor kis nyelvecskéje”. Blöaáhh… -_-

Nőnemű olvasóimtól szeretnék elnézést kérni, ha túl durva lettem volna, nem állt szándékomban megsérteni bárkit is.

Hímnemű olvasóimmal közölném, hogy nem kell aggódni, ismerek olyan fórumost, aki lány létére szereti a yurit. Meg úgy általában véve az igényes hentai anyagokat, beleértve a shotacont is, de ez már más tészta. 🙂

Természetesen, lehet, hogy ez az egész yaoi fangörl jelenség és a felsorolt tünetek megmagyarázhatók azzal, hogy a lányoknak más a pszichoszexuális fejlődésük, hogy szociálisabbak egymás közt, mint a fiúk, és hogy majd kinövik. Ebben az esetben a posztomat vegyétek tárgytalannak.


Műveletek

Alapinformációk

267 hozzászólás

5 02 2009
Arita

Luggeriano, a linkelt Gravis vidikkel ugye nem az volt a célod, hogy hogy elérd végre, hogy elküldjünk melegebb éghajlatra? Nem sikerült, én jót nevettem rajtuk. Pedig én Avával ellentétben kedvelem a Gravit, bár tény, hogy nem akkora szám, de elvigyorogtam rajta. És tudok nevetni az ilyen videókon is, hisz a Gravi annyira jól parodizálható, és te még jól is csinálod. Tényleg lesz új amv rettenet? Mert amit a múltkor készítettetek, az nagyon tetszett, ezúton is gratulálok hozzá.

Miaka

“Akkor mért is olyan borzasztó, ha valaki anált néz?”

Öh.. Ha yaoit olvasok-nézek, soha nem arra gondolok, hogy anált nézek… OMG… Nem azért nézem. Tudom, hogy nem így értetted különben, csak megdöbbentő, hogy a yaoirajongást sokan tényleg úgy interpretálják, hogy “csajok análszexet néznek. ”

“(A Boku no Picoval is egy hete küzdök, a tágabb látókör végett…^^”)”

Nyugodtan add fel. :))))) Azt hiszem a látókörtágításnak vannak sokkal jobb módszerei is. Én bevallom a Picot és folytatásait kihagytam – elég volt, amit olvastam róla.

“A fansubberek okolása a terjedésért meg röhej, bocsi.(Aki akarja ugyanúgy tojni fog az érthetőségre és megnézni japánul, kínaiul, malájul, mint ahogyan a 18+ kiírást nem veszi figyelembe. Egyik barátnőmet annyira érdekelte mi lehet az egyik kemény yaoi animében, hogy spanyolul nézte végig. Mikor rálérdeztem a dologra azt mondta: Hát nem a látvány volt a lényeg?”

Bullseye! Beszélgettem kiscsajokkal, akik 12 évesen már Enzai fanok voltak… és tényleg ez van. Nézik, nem csak az Enzait, hanem bármi mást is, felirattal vagy felirat nélkül, akármilyen nyelven, de mindegy, mert magyarul sem tudnák felfogni. Utána meg körberajongják, írnak róla ismertetőt – aminek nyomán rá sem ismersz az animére, és ha szólsz nekik, hogy állatságot írtak, közlik, hogy ők depresszióba estek a kritikádtól. Aztán fordítanak mangát, hunglish nyelvre, és ember legyen a talpán, aki érti az így létrejött szöveget. Ha kritikát írsz nekik, halálosan megsértődnek. Végül mindennek betetőzéseként még fanficeket is alkotnak, amiben van hímszűzhártya, péniszen prosztata, méz mint síkosító, és kis hegyi tó partján dagály. De erre már nem írsz nekik semmit, mert rájöttél, hogy felelsleges, én onnantól ignorálod őket is, meg az oldalaikat is.

5 02 2009
luggeriano

Tudom hogy nem fogtok elküldeni… tegnap enyhe trollkodásomnak estetek áldozatul és bekaptátok a csalit 😀 igazából -amiben eddig is egyetértettünk- az éretlen és szabályozhatatlan rajongású (sokszor fiatal) fangirlölökkel van csak bajom, a többit normális szinten tudom tolerálni (láttam már yaoi fanartokat, a normálisabb yaoi animékből egy-kettőt, tehát annyira nem ódzkodok tőle) a tegnapi ilyen tréfáljuk meg az intelligensebben vitázókat, de úgy látom, aki primitiv az szinte csak úgy tud megnyilvánulni zsigerből, mig ti egész jól érveltetetek. Bocs a tegnapiért, érdekes kísérlet volt 🙂

A Gravi egy lájtos BL cucc, az AMV készités közben megnéztem és inkább vicces vigjáték, mint erőszakos anelrapes yaoi. Annyi SD pofa van Shuu-nak a részekben hogy alig kellett keresgélnem tökéletesen illő idióta fejet a részekben az AMV készítéséhez.

OFF: Igen, lesz MAR2, már készülnek a videók. terveink szerint szokásosan, Sakuraconon lesz levetitve a cenzúrázott verzió, míg neten letötlheően és YT-ra feltéve a cenzúrázatlan fog menni. Úgy látom, idén alulmúlom magamat, tavaly 31 videót csináltam -ebből 8, illetve 12 volt a censored/uncensored verzióban – most jelenleg tartok késznél és 3-4 fejben lebegő ötlettel.

ON: LoL, ezek vicces dolgok fanficekekben…itt van a nagy ellentmondás. nincsenek tisztában a ffiak anatómiájával és viselkedésével (ugye nem volt még heteró kapcsolatuk, meg gondolom az iskolai biosz alatt sem ragadtak meg az alapinfók) de már kemény anált kell nézni mert az MENŐ. Na, itt nyúl bele negativan a trend, a divat a pszihoszexuális látókörbe…

5 02 2009
luggeriano

Lemaradt, hogy 5 késznél ^^

5 02 2009
Arita

“Tudom hogy nem fogtok elküldeni… tegnap enyhe trollkodásomnak estetek áldozatul és bekaptátok a csalit”

igazából élveztük, mert szeretünk vitatkozni, és sztem mindketten Ava is és én is ráértünk – és akkor már miért ne mentünk volna bele a játékba. Én legalábbis nem vettem vérkomolyan az egészet. :))))))))))))))))))))

A MAR2-nak nagyon örülök, a régit is megnézem időnként, ha rossz kedvem van, és nevetni akarok.

5 02 2009
Miaka

“Én csak azt nem értem, hogy a f*szban tudtok éjfélkor, meg éjjel kommentálni? Nncs másnap munka? XD”

Hát, ha az ember háromig tanul, már nem tud elaludni és nekiáll mindenfélével szarakodni. Aztán meglepő módon reggel egy gyors kávétól már újra frissen vasalt állapotba kerül. Legalábbis én rövid távon ismételve így vagyok vele.:)

Arita: Azt az anál dolgot nem úgy értettem, én se így gondolok a yaoira. Csak megpróbáltam a fiúk kifejezéseihez hasonlóval élni. (Itt nem errre a blogra gondolok, bár…)

A fanficekről meg annyit, hogy szerintem azért rettentő ritka az igazán jó. Legalábbis a legtöbbet, amit olvastam a témához éretlenek vagy helyesírni nem tudók írtak. Esetleg rém unalmasnak találtam a történetet/szereplőket. Gondolok itt az általad is említett érdekességekre. Persze tisztelet a kivétlenek. Mondjuk engem még az idegesít amikor a karakterek jellemét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva írnak mindenfélét. Teszem azt, Naruto nővé változik és riszálja magát egy küldetés kedvéért, vagy Draco Maloy sírva borul Harry karjába…˘-˘ És igazad van, mert amikor esetleg megemlít nekik valami kritikafélét az ember, rögtön elküldik az anyjába. 8( Ezek után nem sok mersze lehet bárkinek kérdőre vonni őket. Mikor egyik ismerősömet kérdeztem (akkor ő is 12 volt), milyen animéket szeret, rávágta, hogy yaoit. Én elsőre el se hittem. Mondom, biztos a shounen-aira gondolsz. Nem, nem ő Fuyu no Semit meg Sensitive-t szokott nézni. Én meg—> O.O És ezt ilyen nyíltan mondja? omg
De máshol is ez a helyzet, meg lehet nézni Rev 3. yaois postját, vagy más oldalakat. Pont tegnap előtt lettem felvilágosítva, miszerint az angol rajongók előszeretettel alkalmazzák a “Harry terhes Dracótól és gyerekük születik, cupp”-fordulatot a ‘műveikben’. LoL És azt hogyan sikerült, ha szabad kérdeznem?o.O

5 02 2009
luggeriano

Egyszerű..szűznemzés mint a Bibliában XD

5 02 2009
Miaka

Az oké, de hol jön ki a gyerek…?;)

5 02 2009
luggeriano

Nem az a lényeg sztem ott hanem az ÁLDOTT állapot 😉

5 02 2009
AVA

Jó sokat írtatok, míg nem voltam itt! 😀

“Itt van a kutya sokadszorra elásva:a yaoifangirlök jó nagy táborában ez a hozzáállás idegesit, azaz nem érzékenyek arra, (magyarán leszarják) harsány rajongásukkal zavarnak-e valakit. Ez a leggyakoribb előfordulás a 10-18 éves életkori sávban leledzik, valahogy azt látom, ezek a lányok már “szociálisan érzéketlenek” arra, hogy rajongásukkal már másoknak kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget okoznak. Valahogy ebben az esetben nem teljesülnek a Rouseau-i elvek”

Rendben, aláírom, a 10-18 éves korosztály többsége érzéketlen, tapintatlan, stb. Ebben tényleg lehet valami. S jogosan sért-bánt benneteket, mint ahogyan sok nőt teljesen jogosan zavarnak az általam említett tartalmak. Mindkét nemnek diszkréten kellene a hobbijával foglalkozni (tudom, hogy ti így tesziket, s azt is tudom, hogy a sok leszbipornó-reklám, meg leszbi-hentai kép/reklám miatt nem ti vagytok a felelősek- ám én sem a yaoiért, mert sosem töltögettem fel VP-re ilyesmit).

Remélem, most elégedettek vagytok. 🙂

Más téma: ezen gondolkoztam ma reggel, munkába jövet. Több panaszt is hallottam, hogy a yaoi “fangirlök” elküldenek mindenkit a “jó anyjába” (előbb, vagy utóbb), aki nem ért egyet velük. Nos, kicsit talán ti is kiváltjátok ezt. Mert ugye, elolvasva Rev írását, először még én magam sem úgy reagáltam, mint most (bárki visszaolvashatja). Na persze, nem küldtem el őt melegebb éghajlatra úgymond… 🙂

Igazság szerint, az írás nem épp egy nyugodt, véleménykifejtős, megbeszélős kategória. S az is eszembe jutott, hogy egy hasonló korú kamaszfiú is könnyen elküldene benneteket a jó fenébe, ha épp az egyik kedvenc hobbiját kezdenétek hasonló stílusban pocskondiázni (magáról a cikkről van szó, NEM a mostani kommentjeitekről). Persze, van hiba a fangirlökben. Mégis, végignézve egész sok értelmes, nyugis kommentet láttam a tizenéves korosztály tagjaitól is!

Tehát, nem félreérteni: de a “menjetek a fenébe a hobbitokkal együtt” dolgot talán Rev kezdte. 😀 (Persze, ő maga is írta, azóta már változott a helyzet… bár tudjuk, hogy Luggi szerint szegény Rev már agymosott lett, így kész szerencse, hogy itt van ő maga, mert egyébként nem lenne semmi kihívás! ;))

A Romeo és Josephet talán elolvasom, mivel a Romeo és Júliát bevallom még nem bírtam egyszer sem végigolvasni! Túl romantikus, és pedofil műnek találtam már az elején. 😉

Egyébként, Luggi tényleg nem gondolhattad komolyan, hogy ilyen “gyerekes” kis tréfáért fogunk “melegebb” (:D) éghajlatra elküldeni. 😛

Az análszexről: mert mi van, ha a csajok análszexet néznek? Mintha hetero pornóban nem fordulna elő… hm… sőt! Még leszbipornóban is. S mi van, ha valakinek kifejezetten az jön be, ha fiúk csinálják fiúkkal, s nem az, ha fiúk lányokkal, vagy lányok lányokkal. Azt figyelembe véve, hogy a végbélnyillás funkcióját tekintve mindkét nemnél ugyanaz, semmivel sem “természetesebb”, vagy “természetellenesebb” az anál az egyik nemnél, mint a másiknál. Ám nyugi, tudom, hogy ti az anál semmilyen fajtáját nem díjazzátok, s minden formáját mélységesen elítélitek. 🙂 😉

Arita:

“Végül mindennek betetőzéseként még fanficeket is alkotnak, amiben van hímszűzhártya, péniszen prosztata, méz mint síkosító, és kis hegyi tó partján dagály. De erre már nem írsz nekik semmit, mert rájöttél, hogy felelsleges, én onnantól ignorálod őket is, meg az oldalaikat is.”

Ugyan már, ne legyél ilyen igényes, hát nem az “action” a lényeg nekünk, “perverz nőknek”? 😉

Amúgy luggeriano, kösz a tréfát, valóban jól szórakoztunk. Jól állt neked a “hisztis fiú” szerepe. 😉 😛

A szűznemzésről annyit, hogy az általában csak nőneműeknél szokott bejönni… s az embereknél még ritkább, mint más fajoknál. 😉

(Remélem, TUDJÁTOK, hogy ennek is csak kb. a fele “komoly”!) 😀

5 02 2009
AVA

A fanfiction-ökről annyit, hogy én is kedveltem egy időben a Harry Potter kategóriát, de a slash részlegben valóban alig-alig lehet találni értelmesebb írást. Én magam is a falra tudnék mászni attól, amikor például valamiféle varázslat által az egyik fél teherbe esik, vagy amikor Draco, vagy Piton romantikussá, és érzékennyé válik, stb.

Hogy a hajmeresztőbb dolgokat ne is említsem!

Igazság szerint nekem ebből a műfajből (yaoi) a mangák a kedvenceim. Most gondolkoztam, hogy az animék közül sokat végig sem néztem… a Graviról meg már írtam, az nekem “túl rózsaszín”… 🙂

Akkor már inkább egy Ergo Proxy-féle, enyhén darkos hetero szerelmi szál. 😀

5 02 2009
AVA

Persze, ha lenne valóban hentai-yaoi, az némiképp talán javítana a yaoi animék helyzetén! 😉 😀

(És nem leszidni, Luggi, most i-vel írtam!) 😀

5 02 2009
Arita

“Nos, kicsit talán ti is kiváltjátok ezt. Mert ugye, elolvasva Rev írását, először még én magam sem úgy reagáltam, mint most (bárki visszaolvashatja). Na persze, nem küldtem el őt melegebb éghajlatra úgymond…”

Ava, ennek pont ez volt a célja! Növeli a blog olvasottságát, és a kommentelők számát, hiszen ezt írtam már. Mondjuk ezért nem lehet rRvet hibáztatni, hiszen az ember arról ír, ami őt magát, meg sokakat másokat is érdekel.

Én mondjuk nem akadtam ki rajta, se a többiek, Vik, Chiaki, Ayase, Rogue, Sae-chan, Hermin, Nussy és még sokan mások az ismeretségi körömből, akik olvasták a postot, és kommenteltek még az elején. A stílus jó volt, kicsit szurkapszikálódós és csípős, de nekem bejött, és amit leírt, abban sok szempontból igaza volt. Ezért, ha visszaolvasod, a kommentjeink is mind normális hangvételűek – az értelmesen felvetett kérdésre, adtunk értelmes válaszokat. Ha egy hülye, fikázó post lett volna, arra nem reagáltunk volna semmit, mert feleslegesnek tartottuk volna.

Sokan viszont semmire sem tudnak normálisan reagálni, így jöttek fröcsögni, amin Rev nyilván jót mulatott, hiszen igazolták azt a feltevést, hogy a yaois leánykáknál igencsak huzatos a padlás.

5 02 2009
Arita

“A fanfiction-ökről annyit, hogy én is kedveltem egy időben a Harry Potter kategóriát, de a slash részlegben valóban alig-alig lehet találni értelmesebb írást. ”
Nem tudom, miket olvastál Ava, de én tudnék ajánlani jó pár néhány eszméletlen jót. A HP fandom óriási, bár főként angol nyelvű, és nagyon tehetséges emberek alkotnak slash és nem slash ficeket.

5 02 2009
AVA

OK, érthető, miért olyan “provokatív”, s most már a stílus is (ha valóban az “éretlen” korosztálynak szánta!). Csak engem kicsit megtévesztett, először azt hittem, maga Rev olyan “éretlen”. 😀

Most már tudom (mivel ő maga is írta), hogy a már maga a cím, stb. “szándékos”. 🙂

5 02 2009
AVA

“Nem tudom, miket olvastál Ava, de én tudnék ajánlani jó pár néhány eszméletlen jót. A HP fandom óriási, bár főként angol nyelvű, és nagyon tehetséges emberek alkotnak slash és nem slash ficeket.”

Kösz a tippet, bevallom, annyira nem mentem bele a témába. 🙂

5 02 2009
AVA

Azt hiszem olvastam egyszer egy olyan történetet, amelyben Draco kapott az apjától egy kis kígyót… amivel csak Harry tudott beszélni (lehet, hogy így leírva kissé vicces!), na, az nagyon tetszett. 🙂

5 02 2009
Arita

“Most már tudom (mivel ő maga is írta), hogy a már maga a cím, stb. “szándékos”. ”

Persze. ha ráguglizol arra, hogy yaoi, akkor ez a blog a hatodik találat, közvetlenül a yaoi.hu meg a Wikipedia után. :)))))

5 02 2009
AVA

Most, hogy így mondod, én is épp yaoit kerestem. 😀

Lehet, hogy szándékos fogás volt tőle olyasmiről írni, ami ilyen “népszerű”, s így növeli a poszt látogatottságát? 😛

5 02 2009
AVA

OK, tudom, hogy már írtad, meg egyébként is nyílvánvaló, ezt most arra értettem, hogy talán nem is idegesítette annyira a yaoi mint írta. 😀

5 02 2009
Arita

Hát, ezt majd elmondja ő…

5 02 2009
Miaka

Na igen, nekem is a mangák jönnek be leginkább.^^ Persze nem azt mondom, hogy nincs jó fanfic/slash, de én csak olyannal találkoztam, ami kizárólag a humorossága miatt tetszett. De az nagyon ott volt.:) Persze lehet, én se merültem el annyira a témában.

5 02 2009
Rev

Lányok, könyörgök, írjatok kevesebbet. Ne ugráljunk végig mindig az összes témán, amin már egyszer végigugráltunk…
Na menjünk szépen sorjában…

>Miaka
Milyen poén már, nem hiszem, hogy Revnak akár álmában eszébe jutott volna mi lesz ebből. Vagy igen? 🙂
Nem, nem jutott volna eszembe.

Amin kicsit kiakadtam, hogy itt mindenki az HC yaoin van fennakadva, de extrémebb hentaiokat senki nem szid. Pedig! Melyik yaoi ér a Bondage Game nyomába? Vagy bármelyik másik hard cucc nyomába… Hát, egyik sem. (…) Ellenben érdekes: az egy évben legyártott yaoik száma messze-messze elmarad a hentaiok mögött. Sőt, ha valami mást nézünk, – például a képfeltöltögetős oldalakat- ott is jóval több a félmeztelen (sőt!), női karaktereket ábrázoló, mint a BL-tartalmú. Ld. -chanos világcsodái, ésatöbbi, ésatöbbi. A doujinshiket nézve is népszerűbbek a heteroszexuális kapcsolatot vagy leszbikus hősnős alkotások, mint a yaoi.
Igen, valóban vagonszámmal vannak undorító, durva, erőszakolós, szadista, kakispisis, csápos, véres, stb. hentaik. Hidd el, nem is nézem őket, és megvan róluk a véleményem. Csak tudod azokat, és azok fanjait nem látom napi szinten a videómegosztókon, a 18-as kategórián kívűl (bár azon belül sincsenek hű de durba hentaik tömegével). Viszont az tény, hogy az Enzai sem egy esti mese, ATTÓL FÜGGETLENÜL, hogy te nem szereted, és hogy ez csak egy a sok közül.
Sose állítottam, hogy TÖBB yaoi/shounen-ai matéria van a világon, mint hentai/yuri/pornó/leszbipornó/akármi. Így van. Mert több férfi alkotó van, mint női. Meg mert férfidominancia, még mindig (nem értek vele egyet). De! Sokkal több yaoi manga van, mint (igényes) yuri, ami érzelmekkel is foglalkozik. Igen, erre is lenne igény szerintem.

A lányok viszont hamarabb rákeresnek ilyesmire, ha már egyszer felkeltette az érdeklődésük morzsáját. Eddig azt vettem észre, hogy ők hamarabb mondják el a személyesebb dolgaikat, mint a fiúk. Érdekes módon olykor sokkal vadabban is.ˇ-ˇ
Oh, én is tudnék cifra dolgokat mesélni erről a témáról, “hallottam” ezt-azt. :3 Szerintem a lányok perverzebbek.

Az egész lényege: ha pornót akarsz, akár rajzoltat akár nem – keresel és találsz. Az meg, hogy Ftp-n külön mappa van e neki vagy nem… Hát, no comment. (Ha nem erre gondoltatok, sorry.)
No comment? Nem, ennyire nem vagyok hülye. Nem egy szaros mappáról van szó. Maga az FTP egyfajta védelem.
De jó, lássuk, miben más a yaoifanoldalakra kilinkelt RapidShites yaoi, és a reges FTP-szerverre feltöltött hentai?
A) A RapidShites yaoi reklámozva van a saját kis yaoifanoldalán, hogy “íme, ez itt xy yaoi, és ez meg ez van benne, ajánljuk, letöltés innen”, míg a reges FTP-re feltöltött hentai nincs reklámozva sehol, hogy hű de jó, meg hú de szép, képekkel illusztrálva.
B) RapidShites yaoit bármilyen csökkentértelmű 10 éves kislány le tud szedni, míg a csökkentértelmű (és később érő) 12 éves kisfiúk segghülyék a Tudjátokmelyik FTP-hez, mert az oldalon kérdezgetik a csetboxban, hogy hol van az FTP, és még normális FTP-kapcsolatot se képesek beállítani külön személyes segítség nélkül.
Következtetés:
A yaoit készen kapja az is, aki nem is ismeri. A hentaiért valamivel többet kell szenvedni, és nincs úgy szem előtt. (MOST CSAK a Tudjátokmi FTP szerverről van szó!)
Erre gondoltam én.

A fansubberek okolása a terjedésért meg röhej, bocsi.(Ez egy gyenge pontom: mindig is önzetlen és szép dolognak dartottam a fordítók tevékenységét. Végülis a Saját Szabadidejüket áldozzák olyasmire Ingyen, amivel Másoknak Okoznak Örömet. )
RÉSZBEN okoltam őket. És az is röhej, hogy akik “felnőtt nőként” fordítanak le itthon előítéletes kultúrán belüli még előítéletesebb szubtermékeit, azok utána teljes mértékben tojnak rá, hogy ki mit csinál vagy nem csinál a “művükkel”. (Még ahhoz sincs kedvük, hogy kiírják: “Ne töltsd fel légyszíves videómegosztókra, mert ha így lesz, leállunk a fordítással.” Normál fansubber csapatok néha használják ezt a figyelmeztetést… És volt, hogy be is tartották.)
Amúgy igen, nincs is fontosabb, mint pornográf (mert AZ), sőt egyenesen homoszexuális témájú műveket magyarra fordítani. Biztos sok a szabadideje az illetőknek, ha már eljutnak ahhoz, hogy pornográf művek fordítására is van ideje. Én sose éreztem késztetést ilyesmire. Biztos aszexuális vagyok. X)

Egyik barátnőmet annyira érdekelte mi lehet az egyik kemény yaoi animében, hogy spanyolul nézte végig. Mikor rálérdeztem a dologra azt mondta: Hát nem a látvány volt a lényeg?
És igaza lehetett, abból a szempontból, hogy amihijejék bármennyit szónokoljanak a romantikáról – mégiscsak az “akciózós” jeleneteket válogatják a kedvenceik közé. Tehát fansub nélkül is hasonló lehetne a helyzet. Max más váltotta volna ki.

A barátnődnek egészségére. Csak szex, és semmi más. 🙂 Csak homoszex, pontosabban.
És külön vicces, hogy akciózós jeleneteket töltenek fel 12-13 éves, abszolút fiúbarát nélküli, 18 éves korukig szende, nyáladzó yaoifüggő kislányok, a 18+ kategórián KÍVŰLRE. 🙂

Azért meglátásom szerint a yaoi többségében tényleg romantikusabb a hentainál. Ugyan az érveket ayumi (?) már kifejtette, de én is belemennék kicsit. Mert míg abban az esetek 99%kában a rajzolt szex ilyen-olyan megnyilvánulásain van a lényeg, addig a yaoiban azért más a helyzet. Ott 80%ban a történet, az érzelmek, a két fél kapcsolata a központi szál, vagy ha nem is, -mert természetesen gyakori-, jóval nagyobb szerepet kap.
Ötvenezerszer ismételt dolog, a yaoiban nemcsak a szex, a közösülés, az “anál” a lényeg. -_- TUDOM. Az érzelmi dolgok nagy hangsúlyt kapnak. (Bár ettől még PORNOGRÁFIA, mert van benne szex.)

Plusz a megjelenítés is teljesen más. Sokkal inkább a női szemnek kedvező, és itt most nem kizárólag a “két bishounen rakja meg egymást” cuccra gondolok. Hanem, hogy különböző dolgok tetszenek. Amíg a férfiak esetleg nagy vigyorral bámulják a nagymellű nőket, meg a hentaios ondólavinát kiváltó orgiát, addig a gyengébb nem képviselői esetleg más után vágyakoznak.
Nem tudom, minden nő és lány azzal jön, hogy a férfiak és fiúk a nagy csöcsöket (elnézést) szeretik. Biztos, ti tudjátok… Én speciel nem. Rühellem az olyan animéket/hentaikat, ahol tejtartályai vannak a női karaktereknek. -_-
Nem tudom az ondólavinát kéne-e szeretnem, de valahogy nem tud érdekelni, sőt elég furának tartom, ha pár liter jön egyszerre xy hentaiban. -_-
(Ha már itt tartunk, a nagy hímtag is hülyeség.)

a mangakák ennél a műfajnál mondhatni finomabban bánnak a veruzával, az arckifejezések telejesen mások, nem ábrázolnak nyíltan szőrt (kivéve a kivétel), az uke sokszor lányos, nyíltan és sokszor hangoztatják az érzelmeiket, esetleg félnek elismerni mégis bennük van, stb.
Nem értem miért írsz le olyan dolgot, amit én se cáfoltam, meg én is tudok… ^^” Néha még péniszt is elfelejtenek ábrázolni az ukénak. :3

A történet silánytalanságáról: ritka az olyan BL, ahol csak a közösülésen van a lényeg. Van ilyen, de még az oneshotokban is kerítenek köréje vmi, szép (!) szerelmi vallomást, vagy vmit, nem csak Gyere Géza, kúrjunk egyet!… (Bocs a kifejezésért.)
U.a. mint az előbb… ^^”

Mert ugyanúgy, ahogyan két férfi élvezi a szerelemtől fütött naponta többszöri anált, úgy az otaku gyík óriási férfiassága és az őt körülvevő elalélő lányrajongók is tiszta fantázia. Pusztán, mint említve volt, a BL-ben nem értelemszerű azonosulni egyik szereplővel sem, teljesen kívülről szemléled. A hentaiok meg jócskán építenek a japán (és egyéb nemzetiségű) antiszoc otakuk élvezetére.
Otaku gyík…? LOL? Ja amúgy, a hentai is csupa fantázia, igen, néha nagyon beteges fantázia. Tudom. Viszont kívűlről szemlélni mások fiktív kapcsolatát, nem kicsit… élettelen? Na mindegy. Az uke úgyis fiúnak álcázott lány.
Tehát mindenki, aki hentait néz, az automatice antiszoc otaku? Te tudod… Mondjuk az se éppen egészséges, aki heti rendszerességgel igényli a homoszexuális jellegű animéket, mangákat, fanfictionöket, slash-eket… Én például hónapokig kibírom hentai nélkül. o_O

Akkor mért is olyan borzasztó, ha valaki anált néz? Egyértelműen mindenki maga dönti el mit szeret, és amíg a hobbijával nem zavar másokat, addig nem értem mi baj van a rajongás tárgyával.
Azért, mert sokat használom az “anál” szót, nem azt jelenti, hogy baj van azokkal, akik anált néznek. Csak nevén nevezem a yaoikban található leggyakoribb szexuális interakciót.
És épp itt van a gond, aki a hobbijával (ami valljuk be, nem egy hétköznapi hobbi) zavar, irritál másokat. Mert nem csak otthona személyes és virtuális nyugalmában élvezi a hobbiját.

A leszbipornó meg nem értem mért lenne jobb, persze, olvastam, amit írtatok, de akkor is ott a tüske. Hol természetesebb amint egy lány tojás alakú vibrátort dug fel, mint ha egy srác egy másik sráccal érzi magát jól?
Ha írtuk, miért hozod fel? Mindegy, a lényeg, hogy már mondtam, nem, a leszbikusság semmivel sem normálisabb, mint a férfihomoszexualitás. De tojás alakú vibrátor LOL. 🙂

Ne értsetek félre, semmi bajom a leszbikusokkal, a yurival, se senkivel és semmilyen extra beállítottsággal (na jó, a lolicon kivétel, az gyomorforgat), de én szívesen alkalmazom, amit itt sokan nem: kizárom a zavaró tényezőket és nem figyelek oda, ha mellettem a fiúk azon röhögcsélnek milyen istencsászár jelenet mikor A-chan és T-rin nyalakodik.^^ Higgyétek el, nem olyan nehéz!
Most nem azért, és a shotacon mangák és atrworkök nem forgatják fel a gyomrodat? XD Az egyenlőség jegyében?
Én is nagyon szívesen alkalmaznám az ultraliberalizmust, ha lenne olyanom, de tudod, ha zavar valami, akkor az zavar, nem csukom be a szememet, mert akkor nem látok, a fülemet meg be se tudom csukni… És nem, fogalmam sincs, ki akar lenni A-chan és T-rin, és hogy miért nyalakodnak… Hol röhögcséltek melletted fiúk, azon hogy milyen istencsászár nyalakodós jelenet volt? Conon? Hát sorry, hülyékkel bármikor találkozhatsz, de ne feledjük el, hogy conon már voltak 13 évesen Enzai miatt röhögcsélő fangörlök is. ^^
Ha nagyon szemét és személyeskedő lennék, azt írnám, hogy nézzetek és olvassatok kevesebb yaoit, higgyétek el, nem olyan nehéz!
De mégse írnám ezt komolyan, mert végülis nektek ez a pornográfia egy fontos hobbi és kikapcsolódás.

Arita: Azt az anál dolgot nem úgy értettem, én se így gondolok a yaoira. Csak megpróbáltam a fiúk kifejezéseihez hasonlóval élni. (Itt nem errre a blogra gondolok, bár…)
Bár mi is használjuk itt elég sűrűn… De hát az anál, az anál. Szerelem ide, romantika oda. 🙂

És igazad van, mert amikor esetleg megemlít nekik valami kritikafélét az ember, rögtön elküldik az anyjába. 8( Ezek után nem sok mersze lehet bárkinek kérdőre vonni őket. Mikor egyik ismerősömet kérdeztem (akkor ő is 12 volt), milyen animéket szeret, rávágta, hogy yaoit. Én elsőre el se hittem. Mondom, biztos a shounen-aira gondolsz. Nem, nem ő Fuyu no Semit meg Sensitive-t szokott nézni. Én meg—> O.O És ezt ilyen nyíltan mondja? omg
De máshol is ez a helyzet, meg lehet nézni Rev 3. yaois postját, vagy más oldalakat.

Na ugye hogy ugye? Látjátok, pont ilyesmitől kapok agyfaszt, nem attól, hogy ti huszoniksz vagy harminciksz évesen yaoikat néztek otthon.

Ez a Draco teherbe ejtette Harry-t téma:
Az oké, de hol jön ki a gyerek…?;)
Végbélnyíláson, mert a másik nyíláson nem fog kiférni. Ha már itt tartunk, hol fejlődött a gyermek? A prosztatában? Na mindegy, bírom az ilyesmiket. A végbélben találkozik két spermium (az “anyáé” nem tudom hogy került oda), és baba lesz, yey. :3 Fangörlök… Realizmus rulez. Facepalm-effektus.

>Arita
Bullseye! Beszélgettem kiscsajokkal, akik 12 évesen már Enzai fanok voltak… és tényleg ez van. Nézik, nem csak az Enzait, hanem bármi mást is, felirattal vagy felirat nélkül, akármilyen nyelven, de mindegy, mert magyarul sem tudnák felfogni. Utána meg körberajongják, írnak róla ismertetőt – aminek nyomán rá sem ismersz az animére, és ha szólsz nekik, hogy állatságot írtak, közlik, hogy ők depresszióba estek a kritikádtól. Aztán fordítanak mangát, hunglish nyelvre, és ember legyen a talpán, aki érti az így létrejött szöveget. Ha kritikát írsz nekik, halálosan megsértődnek. Végül mindennek betetőzéseként még fanficeket is alkotnak, amiben van hímszűzhártya, péniszen prosztata, méz mint síkosító, és kis hegyi tó partján dagály.
Na és én hím vagyok, aki ráadásul 12 évesen azt se tudta, mire való a fütyije, sőt nagyon nem vagyok pornómániás most se, és ezektől a fangörcsöktől agyfaszt kapok.
Baromi egészséges gondolkodásra vall, ha egy 12 éves (kis)lány az Enzait isteníti, ami köztudottan a yaoik szégyene, és vérzésig kúrják benne a srác seggét (bocsánat). Azért ugye megértitek, hogy van egy “kis” ellenszenvem az ilyen “aranyos” lánykákkal szemben… ^^
A hímszűzhártya meg facepalm. Az a végbélben van? Hogy kakilunk az első anál előtt? ^^”

Ava, ennek pont ez volt a célja! Növeli a blog olvasottságát, és a kommentelők számát, hiszen ezt írtam már. Mondjuk ezért nem lehet rRvet hibáztatni, hiszen az ember arról ír, ami őt magát, meg sokakat másokat is érdekel.
Nos, közhiedelemmel ellentétben, nem vagyok attention whore, és nem azért írtam a yaoiról, hogy jól felpörögjön a blogom a dühös fangörlöktől, meg olvashassam a kedves kommentjeiket. Egyszerűen csak kiírtam magamból, amit gondoltam, mert irritált a dolog.

Én mondjuk nem akadtam ki rajta, se a többiek, Vik, Chiaki, Ayase, Rogue, Sae-chan, Hermin, Nussy és még sokan mások az ismeretségi körömből, akik olvasták a postot, és kommenteltek még az elején.
Nem is tudtam, hogy ti mint egy ismeretségi körhöz tartoztok. Azért volt olyan furcsa a hullám… Lehet, hogy pofátlan kérdés, de közülük hányat ismersz a yaoi/slash révén, és hánnyal szoktál összejárni teljesen yaoi/slashmentes időtöltésekre?

>AVA
Tehát, nem félreérteni: de a “menjetek a fenébe a hobbitokkal együtt” dolgot talán Rev kezdte. 😀 (Persze, ő maga is írta, azóta már változott a helyzet… bár tudjuk, hogy Luggi szerint szegény Rev már agymosott lett, így kész szerencse, hogy itt van ő maga, mert egyébként nem lenne semmi kihívás! 😉 )
“Menjetek a fenébe a hobbitokkal együtt, FANGÖRLÖK!” maximum. Ha úgy vesszük, én kezdtem, de ha nem kezdtem volna, akkor még mindig a hajamat tépkedném és káromkodnék magamban a sok retardált, yaois, “érett kislány” miatt, akiket elvi síkon nem vagyok képes elfogadni, mert csak.

Az análszexről: mert mi van, ha a csajok análszexet néznek? Mintha hetero pornóban nem fordulna elő… hm… sőt! Még leszbipornóban is. S mi van, ha valakinek kifejezetten az jön be, ha fiúk csinálják fiúkkal, s nem az, ha fiúk lányokkal, vagy lányok lányokkal. Azt figyelembe véve, hogy a végbélnyillás funkcióját tekintve mindkét nemnél ugyanaz, semmivel sem “természetesebb”, vagy “természetellenesebb” az anál az egyik nemnél, mint a másiknál. Ám nyugi, tudom, hogy ti az anál semmilyen fajtáját nem díjazzátok, s minden formáját mélységesen elítélitek. 🙂 😉
Semmi. Senki se mondta, hogy nem nézhettek análszexet… Hetero pornóban is van bőven. Leszbipornóban is, felcsatolóssal.
Senki se mondta, hogy a lányok analizálása természetesebb lenne, mint a fiúk analizálása.
A végső mondatokat meg szerintem már megbeszéltük egyszer (ha nem is pont veled, de “veletek”), nincs, ismétlen, nincs rossz véleményem az análszexről, és nem hinném, hogy bármikor olyat mondtam volna, hogy mélységesen elítélném. Ugyanolyan természetességgel nézem pl. hentaikban, mint a vaginális szexet. Ennyi. Nem mondtam, hogy maga az analizálás gusztustalan, vagy elítélendő. Remélem ezt többször nem kell leszögeznem.

Lehet, hogy szándékos fogás volt tőle olyasmiről írni, ami ilyen “népszerű”, s így növeli a poszt látogatottságát? 😛
valamint
OK, tudom, hogy már írtad, meg egyébként is nyílvánvaló, ezt most arra értettem, hogy talán nem is idegesítette annyira a yaoi mint írta. 😀
Nem egészen értem. Nos, a yaoiról nem azért írtam, hogy látogatottabb legyen a blogom, sose gondoltam volna, hogy ekkora hullámverése lesz. (Azthiszem bátran mondhatom, hogy a legsikeresebb “antiyaois” írások lettek…)
Nos a posztok stílusát, meg a gúnyos iróniát összevetve sok kommentemmel, tényleg így tűnhet. Nos, amikor írtam, tényleg annyira idegesített, bár el kell ismernem, a második posztot direkt próbáltam úgy megírni, hogy “élesebb” legyen, mert úgy a yaoisok is, meg én is jobban élvezem. Azthiszem sikerült is. 🙂

Most hadd írjak úgy általában véve hármótoknak…

Szóval hát az uke LÁNYOS, tehát valamilyen szinten csak arról van szó, hogy a lányok a helyébe tudják képzelni magukat, és akkor meg végülis heteró a lényeg, csak akkor meg minek róla fantáziálni, ha jobb esetben csinálni is lehetne…? ^^” Teszem azt, ha olyan fajta gyengédségre vágytok, mint amit a felhevült seme produkál, akkor miért nem a való életben éritek el párkapcsolat keretében, és miért a fantáziátokban élvezitek a látottakat? ^^” Csak nem lehet olyan nehéz rávenni egy fiút valami “yaois” viselkedésmódra, mint egy lányt valami “hentais” disznóságra. (Bár ki tudja.)

A másik meg… Ööö, nem nagyon ismerem a HP univerzumot (igen, van olyan, aki nem olvasta), de Harry nem 13-14-15 körüli? Ti meg érett nőként slash Draco×Harry fanficeket olvastok róla? ^^”
Egyáltalán, a HP egy gyerekeknek szóló varázsmese inkább, miért kell mindenben kiélni a szexuális fantáziát? 😀 Ezt nem bántásból írom!
Egyáltalán, én úgy látom, hogy ti elég gyakran olvastok yaoi mangákat/fanficeket/slasht/estébé… Jézusom, én már hónapok óta nem néztem hentait (illetve de, múltkor egyet félig újranéztem)… o_O Miért van olyan érzésem, hogy ti (esetleg párkapcsolat mellett is) sokkal jobban érdeklődtök bármiféle virtuális, fiktív szexualitás iránt, mint én? Pedig én fiú vagyok… 🙂 Na, látom lemaradtam tőletek…

Mennyit írtam… Nem olvasom át újra, mert iszonyat sok, szóval ha bárkit sértenék, itt és most bocsánat! Ha valahol sértőnek tűnik, akkor az azért van, mert kekeckedni akartam.

5 02 2009
Arita

“Nos, közhiedelemmel ellentétben, nem vagyok attention whore, és nem azért írtam a yaoiról, hogy jól felpörögjön a blogom a dühös fangörlöktől, meg olvashassam a kedves kommentjeiket. Egyszerűen csak kiírtam magamból, amit gondoltam, mert irritált a dolog.”

Ennek tényleg örülök! De komolyan, Jobb ha tényleg zavar, mintha csak feltűnősködésből írtál volna. Egyébként sztem engem jobban zavarnak a kis fangirlök, mint téged. Hiszen az én hobbimat teszik nevetség tárgyává és engem és a barátaimat járatják le mások előtt. Szerinted ez milyen érzés? Elmondom: szar.

“Nem is tudtam, hogy ti mint egy ismeretségi körhöz tartoztok. Azért volt olyan furcsa a hullám… Lehet, hogy pofátlan kérdés, de közülük hányat ismersz a yaoi/slash révén, és hánnyal szoktál összejárni teljesen yaoi/slashmentes időtöltésekre?”

Sokukat a yaoi által ismertem meg, de például a legjobb barátnőmet és a húgomat én vittem a közösségbe. Azóta a többiekkel is nagyon jól összebarátkoztunk, és szervezünk real life progikat is – ami nehéz, mert az ország minden részéből vagyunk. A rendszeres talikon kívül nehéz összehozni mindenkit, de egy csomó mindent csinálunk együtt, ha meg tudjuk szervezni. Kirándulás, túra, sátorozás Kapolcson, balatonparti hosszúhétvége (férfi párjainkkal együtt), sőt, akik pestiek azok el tudnak együtt menni moziba, bulizni, koncertekre, kiállításokra. Hamarosan például színházba megyünk yaois barátnőimmel és még az ő pár ismerősükkel, ahova jön a párom is. Mivel az egész társaság értelmes, normális emberekből áll, akikkel sok témáról lehet beszélgetni, és sokminden érdekli őket, így többféle programot is lehet szervezni. Számunkra is fontos egyébként, hogy ne csak a yaoi kapcsán találkozzunk, és másról is beszéljünk, mást is csináljunk. Mindannyiunknak megvan a maga saját élete, munkája, családja, sokaknak gyermeke, viszont nagyon jó érzés olyan emberekkel barátságokat kialakítani, akik hasonló érdeklődésűek, mint mi. Hiszen egy nőnek sem elég a fakanál meg a gyerekek és a háztartás, nekünk is kell, hogy legyen hobbink és társaságunk. A yaoiban, a fordítás, az írás, és egyebek által kiélhetjük a kreativitásunkat is, sőt, mondok jobbat – testvérem ebből írja a szakdolgozatát, és megy OTDK-ra – a tanárai az egyetemen pedig lelkesednek a témáért, és támogatják, így valószínűleg PHDzni is ebből fog.

5 02 2009
Arita

“Viszont kívűlről szemlélni mások fiktív kapcsolatát, nem kicsit… élettelen?”

Akkor az, ha a szemlélőnek nicsenek saját kapcsolatai, és nincs saját élete. Egyébként miért lenne az?

(Ha már itt tartunk, a nagy hímtag is hülyeség.)

WTF? És akinek nagy farka van? Rövidítse meg? Sorry, de ezt nem bírtam kihagyni… :)))))))))))))))))))

5 02 2009
Rev

LOL naná. Nem. Csak vicces látni, hogy a hentaikban nagyon nem élethűen ember-ló keverékek a férfi főhősök…

Amúgy nekem ez a “család” meg “gyerek” olyan öreges hatást kelt… Oké, tudom, sok nő huszonévesen már házas és van gyereke. Csak olyan… furcsa itt és most azt olvasni, hogy család meg gyerek, LOL. Látszik, hogy nincs szűk ismeretségi körömben fiatal és házas anyuka/apuka, csak kötetlen animerajongók és egyéb állatfajták. 🙂

5 02 2009
Arita

Rev, tudom, hogy sokan gondolják azt, hogy egy nő ha gyereket szül, akkor szükségképpen be is szűkül, és attól fogva semmi nem érdekli, csak a háztartás és a gyerek, otthonkában nyomul otthon, elhízik. Vagy csak szimplán öreges lesz, ahogy te írtad. Nem szereti többet a zenét, nem sportol, nem olvas, stb… Gondolom nagyon fiatal lehetsz, ha azt leírtad, mivel a tizenes éveim végén és a huszasok elején magam is így voltam. De egyre inkább látom, hogy nem így van, és ebben pont ez a társaság segített.

Remélem, hogy ebből is látod, hogy vannak olyan rajongók, akik teljes életet élnek, és emellett van egy fura hobbijuk – mi így érezzük jól magunkat.

6 02 2009
AVA

Rev, a kommented túlszárnyal minden határt. 😀 (mármint, hosszúságban ezúttal szerintem túltettél rajtunk…;))

“Sose állítottam, hogy TÖBB yaoi/shounen-ai matéria van a világon, mint hentai/yuri/pornó/leszbipornó/akármi. Így van. Mert több férfi alkotó van, mint női. Meg mert férfidominancia, még mindig (nem értek vele egyet). De! Sokkal több yaoi manga van, mint (igényes) yuri, ami érzelmekkel is foglalkozik. Igen, erre is lenne igény szerintem.”

Szóval, ezek szerint lefordítva az alapvető probléma az, hogy: nincs annyi igényes, érzelmes yuri, mint amennyi yaoi, pedig igény lenne rá? (Fura mód az én problémám épp ellentétes: sok yaoit túl “nyálasnak”, és romantikusnak- úgymond “túl rózsaszínnek” találok).

Emiatt ne nálunk reklamálj. 😉

A férfidominancia miatt én a helyedben már nem aggódnék olyan nagyon! 😉 🙂

Én se aggódok, hidd akkor, akkor neked se kell…

Azt továbbra sem értem, mi olyan bonyolult szerinted az ftp-ben, de hagyjuk!

Egyébként, meg sem hallottam, hogy a hentai nincs “szem előtt”. Bevallom, én anno rákerestem a kifejezetten hentai-yaoira. Hát, annyi hentait találtam (hetero + leszbi), hogy csak na, s mondanom sem kell, yaoi, vagy gay nem volt közöttük. Illetve, lett volna gay hentai, piszok drága fizetős oldalon, s elnézve nem is japán, hanem valami rémes amerikai gyártmány lehetett.
(Nem “bishikkel”, hanem “kigyúrt állatokkal” :S:S:S)

“Amúgy igen, nincs is fontosabb, mint pornográf (mert AZ), sőt egyenesen homoszexuális témájú műveket magyarra fordítani. Biztos sok a szabadideje az illetőknek, ha már eljutnak ahhoz, hogy pornográf művek fordítására is van ideje. Én sose éreztem késztetést ilyesmire. Biztos aszexuális vagyok. X)”

Ezt nem állította senki, bár kicsit “gyanús”… 😉 Egyébként, gondolom, ez megint csak általánosságban mindenkinek szól, aki ilyet tesz, nem pont csak nőknek, nem pont csak yaoi-témában… bár ha csak abban, akkor “úgy jártál”… 🙂

“Ötvenezerszer ismételt dolog, a yaoiban nemcsak a szex, a közösülés, az “anál” a lényeg. -_- TUDOM. Az érzelmi dolgok nagy hangsúlyt kapnak. (Bár ettől még PORNOGRÁFIA, mert van benne szex.)”

Korrekt… bár néha az embernek igen giccses, túl nyálas, túl rózsaszín dolgokat kell hozzá “végigszenvednie” (talán ezért nem nézek túl gyakran yaoi animét?), s még mielőtt azt hinnéd rólam, érzéketlen vagyok- csak annyira, mint bárki más, akinek tetszik az igényes “csak szex” bármilyen formája. 🙂
Jelzem- s már jeleztem is!- semmi bajom a szerelmi szálakkal, ha nekem tetszők (példának hoztam az ergo proxyt), de a yaoi animékben általában jelen lévő az esetek többségében nem szokott bejönni. Ezért, bármennyire is elítélsz érte, én a yaoi animéket főleg a látvány miatt nézem (inkább néztem).

Az Ergo Proxiból, vagy más hasonló animékből, történetekből sosem hiányzott számomra a “pornógráfia”, ez is jelzi, hogy nem vagyok egy olyan ember, akit csak és kizárólag a szex érdekel… 😀

“Nem tudom, minden nő és lány azzal jön, hogy a férfiak és fiúk a nagy csöcsöket (elnézést) szeretik. Biztos, ti tudjátok… Én speciel nem. Rühellem az olyan animéket/hentaikat, ahol tejtartályai vannak a női karaktereknek. -_-”

Rendben, de ATTÓL MÉG AZOK AZ ANIMÉK, HENTAI-ok ott vannak. Sőt, ott virítanak reklámként sok letöltőoldalon (nem csak ftp-s letöltőoldalon!)- no, ehhez mit szólsz? Már fel sem tűnik, ugye? Hát, talán pár év múlva már a yaoi se fog… 😛

“Tehát mindenki, aki hentait néz, az automatice antiszoc otaku? Te tudod… Mondjuk az se éppen egészséges, aki heti rendszerességgel igényli a homoszexuális jellegű animéket, mangákat, fanfictionöket, slash-eket… Én például hónapokig kibírom hentai nélkül. o_O”

Ügyes vagy. 🙂 Én például BÁRMI nélkül kibírom hónapokig, ami nem közvetlen létszükséglet. Na ezt kapd ki. 😉

“Ha írtuk, miért hozod fel? Mindegy, a lényeg, hogy már mondtam, nem, a leszbikusság semmivel sem normálisabb, mint a férfihomoszexualitás. De tojás alakú vibrátor LOL.”

Szeretnél egyet? 😉 😀 Bocs, lehet szemét vagyok, de ezt nem hagyhattam ki! Csak poén volt… 😛

Biológia: két petesejtből mégcsak lehet gyerek, de két spermából az életben sem… sorry fiúk… ez van. 😀
(Arról nem is beszélve, hogy amellett, hogy szegény gyereknek eleve kevesebb géne lenne, ha nemi kromoszómáit tekintve véletlenül yy lenne, amire dúrván 50% az esély, akkor bizony még emiatt is életképtelen… s honnan venné a mikokondriumot? Anélkül se megy a dolog. De ne menjünk bele ennyire. :D)

“Nem mondtam, hogy maga az analizálás gusztustalan, vagy elítélendő. Remélem ezt többször nem kell leszögeznem.”

Nem kell, megértettük, csak azért gondoltam, mert mindig annyira kihangsúlyozod a yaoival kapcsolatban, még akkor is, ha nem épp 12 éves fangirlekről van szó. 🙂

“Szóval hát az uke LÁNYOS, tehát valamilyen szinten csak arról van szó, hogy a lányok a helyébe tudják képzelni magukat, és akkor meg végülis heteró a lényeg, csak akkor meg minek róla fantáziálni, ha jobb esetben csinálni is lehetne…? ^^” Teszem azt, ha olyan fajta gyengédségre vágytok, mint amit a felhevült seme produkál, akkor miért nem a való életben éritek el párkapcsolat keretében, és miért a fantáziátokban élvezitek a látottakat? ^^” Csak nem lehet olyan nehéz rávenni egy fiút valami “yaois” viselkedésmódra, mint egy lányt valami “hentais” disznóságra. (Bár ki tudja.)”

Jaj Rev… na nézzük csak.

Lehet, hogy ez meredek lesz. 😉

– szerintem az UKE NEM lányos. 😀
– ki mondta, hogy nem érjük el egy valódi kapcsolatban amire vágyunk (itt most ne térjünk ki arra, ki mire vágyik)- bár csak a saját nevemben beszélhetek, azt hiszem… erre írtam, hogy számomra a valódi, hetero kapcsolat, és a yaoi ég és föld. 🙂 De hogy érthetőbb legyen: a yaoit olyan kívülről nézem, mint- szerintem!- azok a srácok a leszbi cuccokat, akik KÉT NŐT kívánnan látni, egymással, akikkel (bármelyikkel!) szívesen kezdenének ezt, vagy azt, s nem egy “nőies nőt”, meg egy “férfias nőt”. Szóval, számomra nem egy “nőies pasi”, meg egy “férfias pasi” a lényeg, inkább “két szépfiú”- nevezd őket nőiesnek, ha akarod, azért, mert jól néznek ki (tény, hogy nekem inkább a “dekoratív” fiúk jönnek be), akik helyébe nem képzelem magam, viszont mondjuk úgy, hogy “tudnék velük mit kezdeni”. Azt hiszem, nagy vonalakban, saját részről ennyi. 🙂

(Gondolj bele, amit te írtál, az kb. olyasmi lenne, mintha leszbi-dolgokat nézve a férfi a férfiasabb nő helyébe képzelné magát- s az egyik nő látványosan férfiasabb lenne mint a másik, vagy látványosan nőiesebb, mindegy! Habár, kitudja… mindenesetre, nekem valószínűleg abszolút nem jönnének be a yaoi animék, ha a két “főhős” között jelentős különbség lenne etéren, viszont szerencsére az én szememben általában mindegyik a “szépfiú” kategóriába esik).

Arita kommenteihez nem fűznék semmit sem, mivel megintcsak nem írt olyat, amivel ne értenék egyet. 🙂

6 02 2009
AVA

Ja, igen. Egyébként, Aritával itt ismerkedtem meg. 🙂

Én vagyok az az ember, aki általában csak “letöltöget”, s nem nagyon fűz hozzá semmit, továbbá nem pakolja fel sehová… hát igen, ilyen önző vagyok. 😀

Azt viszont én is köszönöm Aritáéknak, hogy hozzásegítettek bennünket a yaoi eléréséhez. Továbbra sem okolom őket (bár nekem az ftp letöltés sem okozna különösebb gondot- épp ezért hiszem, hogy egy értelmesebb tizenéves kislánynak sem), s továbbra is azt hiszem, főleg a társadalom, s a szülők felelőssége lenne, hogy a fiatalság ne így álljon a dolgokhoz… mert nem csak a yaoi terén van a gond velük!

Engem épp úgy zavar sok fiatal kislány-kissrác stílusa más helyeken is (például myvip, ahonnan töröltem is magam), s őszintén félek attól, mi lesz itt 10 év múlva, ha ez a korosztály stílusát tekintve nem változik.

Nem szeretnék ugyanis egy plázacica fiúkból-lányokból álló, “cuki-rózsaszín”, közben bunkó, és érzéketlen, rémesen giccses társadalomban élni…

6 02 2009
Arita

Ava reakciójához én is hozzátennék valamit.

csak akkor meg minek róla fantáziálni, ha jobb esetben csinálni is lehetne…? ^^” Teszem azt, ha olyan fajta gyengédségre vágytok, mint amit a felhevült seme produkál, akkor miért nem a való életben éritek el párkapcsolat keretében, és miért a fantáziátokban élvezitek a látottakat? ^^” Csak nem lehet olyan nehéz rávenni egy fiút valami “yaois” viselkedésmódra, mint egy lányt valami “hentais” disznóságra. (Bár ki tudja.)”

Valóban, ki mondta, hogy nem érjük el ezt a valóságban is? Mondjuk, én is csak a magam nevében beszélhetek… Ugyanakkor: lehet, hogy vannak dolgok, amiket az ember nem kíván átélni, de kíváncsi rá, vonzza, és olvasni szívesen olvas róla. Nálam erre példa az UGH (nemtom, Ava, ismered-e) illetve némely BDSM manga. Egyébként Ayumi írásában pont kitér erre, azt reméltem Rev, hogy átmegy számodta belőle valalmi.

Amúgy igen, nincs is fontosabb, mint pornográf (mert AZ), sőt egyenesen homoszexuális témájú műveket magyarra fordítani. Biztos sok a szabadideje az illetőknek, ha már eljutnak ahhoz, hogy pornográf művek fordítására is van ideje. Én sose éreztem késztetést ilyesmire. Biztos aszexuális vagyok. X)”

Hát ja, ez itt rólam szól, hiszen lassan több mint 15 kötet yaoi manga szárad a lelkemen. :)))) Rev, a fordítás egy kreatív tevékenység, nekem ez a hobbim. Én érzek késztetést arra, hogy amit szeretek, azzal ne csak nézőként foglalkozzam, hanem megpróbáljak hozzá is tenni valamit. Főleg jó érzés az embernek a kedvenceit fordítani – és engedtessék meg nekem, hogy ezeket ne tartsam már pornográf tartalmaknak. Egyébként a dolog kifejezetten jót tett a nyelvtudásomnak…:))) Hogy a slash ficek miért születnek? Itt van erről egy jó cikk: http://www.geocities.com/fanficinfo/slash1.html?200715

“Jelzem- s már jeleztem is!- semmi bajom a szerelmi szálakkal, ha nekem tetszők (példának hoztam az ergo proxyt), de a yaoi animékben általában jelen lévő az esetek többségében nem szokott bejönni. Ezért, bármennyire is elítélsz érte, én a yaoi animéket főleg a látvány miatt nézem (inkább néztem).”

Ava, melyik anime tetszett pédául? Tök kíváncsi lennék! Mondjuk én összesen 3 igazán jó yaoi animét tudnék felsorolni, az összes többiből jobb a manga…

“Azt viszont én is köszönöm Aritáéknak, hogy hozzásegítettek bennünket a yaoi eléréséhez. ”

Kösz és szívesen.

“s őszintén félek attól, mi lesz itt 10 év múlva, ha ez a korosztály stílusát tekintve nem változik.

Nem szeretnék ugyanis egy plázacica fiúkból-lányokból álló, “cuki-rózsaszín”, közben bunkó, és érzéketlen, rémesen giccses társadalomban élni…”

Én sokszor nem tudom, hogy féljek, vagy ne féljek. Végül is nagyanyáink is kiakakdtak annak idején, meg a szüleink is, hogy milyenek a “mai fiatalok,” aztán a fiatalok felnőttek lettek és tették a dolgukat. Máskor meg arra gondolok, hogy mégiscsak hanyatlik ez a világ… Szóval fogalmam sincs…

6 02 2009
Miaka

Nagyjából AVA már leírta, amit akartam volna, szal csak pár dologhoz szeretnék hozzászólni.

“De mégse írnám ezt komolyan, mert végülis nektek ez a pornográfia egy fontos hobbi és kikapcsolódás.”

Ez most mellément, mert nem nevezném a yaoit a hobbimnak. Valamikor fél év vagy több is eltelik, hogy ne néznék ilyesmit. Csak akkor olvasok el egy-egy yaoit, ha olyan hangulatom van vagy nagyon megfogott. Esetleg más hívta fel rá a figyelmem. A fanficekre/slashekre ugyanez igaz.
Én sem hiszem, hogy azért “vetemednék” ilyesmire, mert olyan egysíkú életem lenne. Nem vágyom az uke szerepére, nem tartom unalmasnak kívülről szemlélni a dolgokat. Ez olyan mintha mesét olvasnál (csak épp nem 5-10 éveseknek szólót). Felteszem mikor a 7 kecskegidával /vagy a Hófehérkével/ találkoztál, te sem gondoltad “Most akkor én a farkas vagy a kecske lennék?”. A gondolatmenet hasonló.
Az FTP-vel kapcsolatban meg, szerintem nagyon másképp látjuk. Azt mondod nehezebb letölteni onnan, mint mondjuk a rapidről. Érdekes, én azt találtam meg először és szeretem is, pont az egyszerűsége miatt. Mondjuk ma már torrenten keresgélek. De valószínűleg a 12 éves FIÚK is megtalálnák, ha akarnák. Lévén hatodikos tananyag.
A slash miatt meg szintén nem érzem perverznek magam, se pedofilnak. Össz-vissz ha 10et elolvastam, de azért feltűnt ami nyilvánvaló: Harryéket sem 11 évesen veszik bele a történeteikbe. (Akkor kezdenek a Hogwartsba járni.) Hanem inkább az utolsó, hetedéves, előfordulható kalandjaikról írnak. Vagy arról mikor már túl vannak a második X-en.
A könyveket egyébként csak ajánlani tudom, újgenerációs Gyűrűk ura.:)

“Most nem azért, és a shotacon mangák és atrworkök nem forgatják fel a gyomrodat? XD Az egyenlőség jegyében?”

A shotacont ugyanúgy rühellem, mint a lolicont. Azért a legtöbb ember így van ezzel. Legalábbis, akikkel találkoztam. Én a shounen-ait (meg max egy-két yaoimangát) preferálom.^-^

A yaois ismertséggel kapcsolatban meg tévedsz. (Ahogy azt fentebb a többiek már írták) TÉNYLEG rengeteg jófej, értelmes emberrel lehet találkozni, akik az élet más területein is partnerek, nem csak szobalakó perverzek. Én is sokakkal ennek hála ismerkedtem meg, ettől függetlenül, ha találkozom velük, -vagy msnen beszélünk- legtöbbször elő sem kerül a téma. Az egyik lánnyal például hegyetmászni fogok menni a nyáron.:)

És nem gondolom az összes hentait nézőt lúzernek. Csak aki napi szinten nézni, háttérbe szorítva a 3D-s életet.

6 02 2009
AVA

“Ugyanakkor: lehet, hogy vannak dolgok, amiket az ember nem kíván átélni, de kíváncsi rá, vonzza, és olvasni szívesen olvas róla.”

Na, ez az, amit én ezúttal elfelejtettem említeni. Szerintem minden embernél vannak ilyen fantáziák. Egyszer beszélgettem erről valakivel, akinek akkor a fő problémája az volt, hogy a fantáziái nem válhatnak valóra. Mire én mondtam neki: képzelje el, én abszolút nem szeretném, hogy néhány fantáziám valóra váljon. 🙂 Nagyon jó helyen vannak ott, a “fantázia szintjén”, de abszolút nem vágyom rá (sőt! kifejezetten nem örülnék neki), ha megvalósulnának. S ha ez ellentmondásosnak tűnne, elég belegondolni abba, vágyunk-e néhány szimpla filmben átélt “kaland” realizálódására… 😀

Sajnos az UGH-ot nem láttam-olvastam (vagy ha igen, nem ugrik be). Honnan tudnám megszerezni? De lehet, hogy simán googléba beírva is menni fog. 😀

“Én érzek késztetést arra, hogy amit szeretek, azzal ne csak nézőként foglalkozzam, hanem megpróbáljak hozzá is tenni valamit.”

Általában én is így vagyok azokkal a dolgokkal, amiket szeretek. 🙂 Ehhez a műfajhoz azonban nem tudtam semmit sem hozzátenni, bár régebben erős késztetést éreztem arra, hogy mangákat rajzoljak (majd valaha, s nem feltétlenül yaoi műfajban, sőt!), vagy az FF7-hez hasonló filmeket csináljak. Csakhogy, a rajzoláshoz sajnos semmi tehetségem… 😦 Szóval, ezt csak azért emeltem ki, mert az általam kedvelt dolgok közül amihez tudok, én is igyekszem hozzátenni.

“Ava, melyik anime tetszett pédául? Tök kíváncsi lennék! Mondjuk én összesen 3 igazán jó yaoi animét tudnék felsorolni, az összes többiből jobb a manga…”

Yaoi animéből nekem sem sok… Ai no Kusabi, Haru wo Daiteita, (talán mert ezek voltak az elsők, amiket láttam), Sensitive Pornograph,

KirePapa, Sukisho!- ezekbe csak belenéztem, nem tűnnek rossznak.

Továbbá részemről megnehezíti a helyzetet, hogyha túl sok “időhúzás”, és túl sok kifejezetten giccses körítés (ne értse félre senki, NEM az érzelmi szálra gondolok!) van benne, akkor megunom, és inkább valami érdekesebben foglalkozom (mondjuk olvasok egy könyvet, stb. nem feltétlen más yaoival)!

A maga módján a Boku no Pico is “aranyosan” indult, igaz, hogy a végére “elfajultak” a dolgok. De még így is mellette szól, hogy erőszak nem volt benne. (S aki most komolyan felháborodik, az javaslom, először számoljon el tízig, és idézzen az emlékezetébe néhány általa látott lolicon animét). 😉

Mangát jóval többet olvastam, mint animét, s hosszú listát tudnék írni azokról, amelyek tetszettek, viszont ne ijedjen meg senki, nem fogom itt megtenni. 🙂

Egyébként, meglátszik, hogy nők írják őket- s itt nem a romantikára célzok, de néhány a történet szempontjából is annyira igényes, és izgalmas volt, hogy anélkül el lehetett merülni benne, hogy eszembe jutott volna, most épp egy yaoit olvasok. Egy példát említek: nekem ilyen volt a Gerard és Jacques. (De nagyon sok van).

Persze, ha a fiúk beleolvasnak, rögtön az elején le fogják tenni, hogy “hú de perverz, meg erőszakos, meg stb.”, ám érdemes eljutni legalább a közepéig. 🙂

S itt térnék ki arra, hogy sok yaoiban szerintem mégcsak nem is az erőszak “élvezete” miatt fordulnak elő erőszakos elemek. Előfordulhat, hogy egész egyszerűen csak azért, mert maga a valóság sem egy “rózsaszín-csupa szép és jó-valami”… a Gerard és Jacques például szerintem egy egészen élethű alkotás (legalábbis sok más yaoihoz képest).

6 02 2009
AVA

Ha úgy általában kérdezted, hogy milyen animék tetszenek:

Death Note, Ergo Proxy, Ghost in the shell, Appleseed, Final Fantasy, stb. (nagyon sok, de nagyjából ezek a kedvenceim)

De megnéztem, és tetszett a Full Metal Panic, Full Metal Alchemist, sőt, régebben Inuyasha, Dragon Ball, stb. típusúakat is! 🙂

6 02 2009
Arita

A Gerard és Jacques egy nem hétköznapi yaoi – én is nagyon szeretem.

Az Ai no Kusabi meg… Hát igen. Mindig az Enzait hozzák példának a yaoit ellenezők, és elfelejtik, hogy ilyen hihetelneül igényes és jó animék is vannak a yaoik között.

Az UGHt=Under Grand Hotel by Sadahiro Mika -sensei a Nakama fordította, sztem náluk megtalálod.

6 02 2009
AVA

“Az UGHt=Under Grand Hotel by Sadahiro Mika -sensei a Nakama fordította, sztem náluk megtalálod.”

Így már ismerem! 😀

2 03 2009
Chikiro

Hali!

Elolvastam a cikket…^^ Mindíg kiváncsi voltam egy férfi véleményére a yaoi-t illetőleg…

A cikk tetszett és én személy szerint semmi hímsovinisztát nem találtam benne…
Mindhárom megemlített műfajt, a Yuri-t, a Yaoi-t és a Hentai-t szeretem, ha igényes rajzolású/ábrázolású…
Magam is szoktam ilyen jellegű képeket készíteni…
Az ecchi pedig kifejezetten a kedvencem…

Azt én is sajnálom, hogy ilyen jellegű animét nem vesz az Animax…
Amúgy a Gravitationt, meg a másik három yaoi animét nem is szeretem…láttam belőlük részleteket, de az egyik nyálas, a másik igénytelen, a többiről meg inkább ne…

Szóval szeretem a yaoi-t, de nem minden mennyiségben…

És egy ilyen yaoifan találkozóra, nem mennék el, ha kényszerítenének se…még az anime con-ra se tudom rávenni magam^^…

Köszönöm, hogy megírtad ezt a cikket! Érdekes volt!
Minden jót!

3 03 2009
Rev

Szia~ Köszi! És van MSN-címed? :3

…Akarom mondani, van újabb yaois bejegyzésem is ám, ha érdekel! :3

5 03 2009
Suzumaya

A lányok azért szeretik a yaoi-t, (főleg a 8-13 évesek) mert olyan cuki, ahogyan éppen egy x éves nagyfiú análisan megszexuállja a picinyke öccsét/apját/transzi hugát/barátját stb…
És ezt most halálosan komolyan mondom… Én már csak tudom, hiszen Yaoi Fan oldal vezető is voltam T_T De, szerencsére kinőttem belőle. (kinőttem… 9-10 évesen volt ez a fanatizmus?!)

De nem csak kinőttem, hanem már a hideg futkos a hátamon a témától. Bevallom, még most is meg vagyok lepődve, hogy régen rajongója voltam -.-”
Amúgy meg logikus magyarázata (szerintem) ez:
A lányoknak kiskorukban van egy “herceg” jellegű kép a tipikus nagy Ő-ről.
Kedves, okos, szép, stb… de legfőképpen romantikus és érzelem kimutató.
Na, a yaoi-ban pont ez van, csak éppen fiú-fiú iránt. De ez számít is a kicsiknek? :3
Lényege, hogy sokan azért szeretik a műfajt (legalább is az ismerőseim között), mert a fiúk/férfiak érzéseire villant egy kis fényt.
Egy yaoi szereplője nem attól cuki, hogy már 5-7 centisre kitágult a végbélnyílása, hanem mert “nézd má’ milyen édes, ahogyan szerelmet vall” – tudjátok, oylan szappanoperás/nyáladzós módon. Sok lány ezt szereti, ez van.
Főként akkor virul a fejük, amikor 2 ilyen fiú összejön….
Én még azon gondolkoztam, hogy ha a melegfelvonulósokat megdobálta a nép kőtől kezdve molotov koktélig, akkor egy seregnyi Lovelles (Ritsuka..Soubi) cp-s felvonulásához vajon mit szólnának? :3

Revci, jó cikk lett ^^ Bár tőled mit várhattunk volna? 😀

Revci, még valami: Tudod, az első benyomás sokat számít. – Igazad volt, kicsiny hacker barátunkkal találkoztam élőben! O_o

6 03 2009
AVA

“A lányoknak kiskorukban van egy “herceg” jellegű kép a tipikus nagy Ő-ről.
Kedves, okos, szép, stb… de legfőképpen romantikus és érzelem kimutató.
Na, a yaoi-ban pont ez van, csak éppen fiú-fiú iránt. De ez számít is a kicsiknek? :3”

Hát, nekem ettől futkos a hideg a hátamon. :S

De igazad van, az Enzaiban, Sensiteve-ben pont ez van. 😀

S a tipikus yaoi fangirlök is oly érzelmesek, s romantikusak.

Bár nekem ez inkább nagyon perverznek tűnik:

“A lányok azért szeretik a yaoi-t, (főleg a 8-13 évesek) mert olyan cuki, ahogyan éppen egy x éves nagyfiú análisan megszexuállja a picinyke öccsét/apját/transzi hugát/barátját stb…”

Na mindegy, bizonyára csak én vagyok olyan különc, hogy azért szeretem, mert van benne két dekoratív szépfiú! 😀

S bizányára csak nekem futkos a “rózsaszín” részektől a hátamon a hideg (meg az összes nőnek, akit ismerek, s aki szintén yaoi-kedvelő).

Bár igaz az is, hogy mi nem az a tizenéves korosztály vagyunk már.

6 03 2009
AVA

Most itt nem akarok az egész női nem nevében véleményt mondani, csak azért, mert engem kifejezetten irritálnak a szappanoperák (meg az ismerettségi körömet is), de szerintem ne általánosíts.

Fogadom, hogy sok nő hozzám hasonlóan a falra tudna mászni a “csöpögő-nyáladzó” dolgoktól.

Még a tizenévesek közül is… nevezzetek bárminek, de ennél még a “perverzek vagyunk” is jobb verzió! 😀

Ne értsen félre senki, nem az érzelmek ellen tiltakozom, hanem a “szirupos-rózsaszín” alkotások ellen.

Amik ráadásul általában igen keveset mondanak az igazi érzelmekről.

Én olvastam/láttam olyan yaoit, ami tényleg az emberi érzelmekről szólt, nem is akárhogyan, egy példát is írtam rá:

A Gerard és Jacques.

Na abban mindenféle (igazi) érzelem van, s nagyon elgondolkodtató amit a szerelemről akar kifejezni. Bár amelyik részén én elgondolkoztam, az épp hetero szerelmi szál volt benne… mindegy, akit érdekel, olvassa el.

7 03 2009
Suzumaya

Igazad van AVA, hogy nem kéne általánosítanom ^^” És tényleg nem kéne ^^” Gomenne~

16 06 2009
Samantha

Üdv. Nos, elolvastam a posztodat, én személy szerint abszolút nem találtam sértőnek. Bár ez attól is lehet, hogy nekem jöhet a yuri és a yaoi is egyaránt és megértem a fanokat és az antifanokat is. Elgondolkoztam azon, hogy azt mondtad, “a nők közti szerelmi kapcsolatok kevésbé ütnek el bármilyen értékrendtől”. Nos, a yaoi okozhat biszexualitást vagy homoszexualitást ezek szerint? Ez valóban érdekes. Egyébként a Love Hina nekem tetszett, bár a hetero sztorikért nem vagyok oda^^
És egyébként megcáfolnám a “szőke herceg” elméletet azzal, hogy én nem bírom a “cuki” dolgokat. Nos, sok mindent láttam már, és beletartozom a beteg kategóriába azzal, hogy azt mondom, hogy: Legyen akár yaoi, akár yuri, én csak azokat szeretem, amiben durva és/vagy megerőszakolós dolgok történnek. Úgyhogy erről ennyit. Meg hát a “szőke herceg” mást jelent egy heterónál, és mást nálam… Na mindegy, erről nem nyitok vitát.

A Gerard és Jaques előző állításommal ellentétben nekem is tetszett:)

Amúgy én idiótának tartom a Gay-felvonulókat és a Yaoi-conosokat is. Bár liberális vagyok, attól még szerintem felesleges ezért kivonulni, felvonulni, összetömörülni, közösen nyáladdzani…

Bye~

28 06 2009
Kael

Üdv!
Egész szórakoztató és elgondolkodtató volt ez a frappáns véleménykifejtegetés. xD
Jómagam yaoi-párti vagyok, és taszítanak még a legenyhébb shoujo-ai beállítottságú animék, mangák, fictionok is… ettől függetlenül úgy vagyok vele, hogy ha én elfogadom, hogy mások mondjuk inkább a yurikat részesítik előnyben, akkor elvárom, hogy viszonozzák eme nagylelkűséget””. ^^
Byez

12 11 2009
Martyan

Dear Author rev01yeti.wordpress.com !
Completely I share your opinion. In it something is also to me your idea is pleasant. I suggest to take out for the general discussion.

17 01 2010
Petrus

Jó lett ez a post nagyon Rev. 🙂 De pár észrevételem lenne azért.

1, “fiú és lány csak akkor értheti meg egymást és egymás dolgait jól, ha szerelmesek, kiismerik egymást, etcetera.”
Szerintem inkább akkor, ha megpróbáljuk anélkül megérteni a másikat, hogy saját magunkra vetítjük vissza. Így elkerülhetjük azokat az ostoba megjegyzéseket, hogy “áh, a fiúk totál idióták” Miért? Csak mert nem úgy gondolkodnak és cselekszenek, ahogy egy lány. Ugyan már. Ha csak egy kicsivel jobban odafigyelnének egymásra, nem lenne ennyi konfliktus a két nem között.

2, “a nők hajlamosabbak a saját nemükhöz vonzódni, anélkül, hogy elutasítanák a másik nemet.” Ezt ugyan nem tudom, honnan vetted, de van benne igazság. 😛

3, “Természetesen, lehet, hogy ez az egész yaoi fangörl jelenség és a felsorolt tünetek megmagyarázhatók azzal, hogy a lányoknak más a pszichoszexuális fejlődésük, hogy szociálisabbak egymás közt, mint a fiúk”
Most, hogy mondod, bennem is felmerült a gondolat, hogy valószínű azért vonzóak a yaoiban szereplő meleg srácok számukra, mert ebben az életkorban közelebb érzik magukhoz őket. Olyan srácokra vágynak, amilyenek ők maguk a fangirlök is – kedves, aranyos, megbízható és mindenekelőtt érzékeny és érzelmes srácok.
Aztán majd ha megütik a 20-at, rájönnek, hogy a világ nem így működik, és igenis normális, hetero pasikra van szükségük. ^^

8 03 2010
Enn

Úgy nagy általánosságban jól szórakoztam az egészen, csak az általánosítás zavart.
Pl, én alapvetően nem rajolok, hogy yaoista vagyok vagy mi… Sőt xd Ha olyanom van letagadom 😛 De pl a yurit is szeretem, és ebből ne tessék messzemenő következdetéseket levonni 😀
Az tény, hogy a -tipikus fangirl beszólások-tól rosszul kell lenni :S
Ja és a miért 🙂 Én azért nézek ilyesmit, mert már a könyökömön jönnek ki a szokványos szerelmi sztorik ˇˇ
(Mostanra már a yaoista történetvezetést is kezdem megszokni, azért kerülgetem a yurit xd)
Én nem mindig veszem figyelembe a korhatárt, mert tényleg néhol nem van jól ^^” Mármint könyörgöm, ez a 12es dolog is, most akkor egy 5 éves és egy 10 éves ugyanazon a szinten van? Nem hiszem…
De ha már látom, hogy ez bizony nem az én gyenge gyomromnak való, akkor kinyomom. (A pico-ról pl csak amv-t láttam de jaj :SSS a papa to-ról meg csak olvastam, azt meg nem találom érdekesnek xd)
A Maria-sama Ga Miteru-t tényleg le adhatnák :S Szerintem nincs annyira shoujo-ai mint amennyire a Gravitation shounen-ai… (avagy BL kinek hogy tetszik)
És ahogy elnéztem (én csak a mangát olvastam) igényesebb is…
Na, jó sok mindent írtam pedig csak azt akartam kifejteni, hogy nem kell általánosítani :DD

25 06 2010
asdf

“Most, hogy mondod, bennem is felmerült a gondolat, hogy valószínű azért vonzóak a yaoiban szereplő meleg srácok számukra, mert ebben az életkorban közelebb érzik magukhoz őket. Olyan srácokra vágynak, amilyenek ők maguk a fangirlök is – kedves, aranyos, megbízható és mindenekelőtt érzékeny és érzelmes srácok.
Aztán majd ha megütik a 20-at, rájönnek, hogy a világ nem így működik, és igenis normális, hetero pasikra van szükségük. ^^”

1- a yaoi fangirlek ezek szerint “kedvesek, aranyosak, megbízhatóak, és érzékenyek”? Érdekes, én nem ilyennek látom őket.
2- ezek szerint 20-on felüli csajoknak nem igazán jön be a yaoi? ezt is cáfolnám, mert lassan már olyan arányban, mint a fiatalabbaknak.

12 09 2010
Szasza

Hali^^

Tetszett a cikk, habár nagy yaoi fan vagyok (és még nem 18). Van benne valami, habár a véleményem annyi lenne, hogy (szerintem) a nők/lányok azért szeretik a yaoit, (már akik felfogják, hogy mit is néznek. olvasnak stb,) mert láthatják az örökké kemény férfiakat egy kicsit alsóbb szerepben látni…kezdetben. Én bevallom 11(!) évesen kezdtem a Gravitationnal és eléggé be voltam szarva tőlexD De, amikor elkezdtem nem az jutott eszembe, (még jó-.-) hogy egymással csinálják vagy, hogy láthatok pornót (ami mellesleg nem volt), hanem, hogy az erősebb nem képviselői is lehetnek nagyon szerelmesek(annyi idősen nem volt még, aki kimutatta volna és nem hittem el…:”D). Mindent összevetve kellemesen csalódtam az egésszel kapcsolatban. Három évig nem mertem megnézni egy rendes yaoit csak a gyengébb shounen-aikat. Azt olvastam valamilyen blogon, hogy egy nálam fiatalabb lány megnézte az Enzait és áradozott róla. Gondoltam: jó, kipróbálom. Az első 5 percet nem bírtam megnézni (persze azóta már láttam).
Gusztustalannak tartottam/tartom az animét, mi az élvezetes abban, hogy egy gyereket elítélnek gyilkosságért, (és még ki is derül, hogy nem ő volt) börtönbe kerül, ahol minden nap talán többször is megerőszakolják és lelkileg összetörik (hiába gondolja, hogy már megszokta, szerintem ezt nem lehet csak úgy megszokni). A yaoi “pályafutásom” itt ér véget gondoltam és jó 1 évig képtelen voltam bármi ilyesmit nézni. Túl fiatal voltam hozzá és túl tapasztalatlan. 15 évesen kezdtem újra, amikor már sokkal érettebb és keményebb voltam lelkileg (már olyan fiatalon kaptam elég nagy pofonokat az élettől). Amikor végignéztem letettem az ölemből a laptopom és végiggondoltam az egészet. Akkor jöttem rá, hogy nekem nem az kell, hogy pasik dugják egymást (már bocsánat) Eddig a saját tapasztalatok alapján a pasik bunkó parasztok és csak arra jók, hogy fel lehessen őket jól pofozni… Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy nem csak ilyenek lehetnek. Persze én is vak voltam, figyelni kell a részletekre nem csak arra, hogy mit mondanak, vagy tesznek…(egyébként bocsánat a pasiktól de ez az igazságXD) A végén kiderül, hogy érző lények:D Aki meg nem, annak meg bele kell taposni a…khm szal oda=)
De én inkább a fanfictionokat szeretem^^
nah jó sok minden hülyeséget összehordtam fölöslegesen … mindegy csak a véleményem ez és pont.

26 10 2010
Arita

Szia Rev!

Nem találtam meg az elérhetőségedet a blogon, ezírt írok itt – remélem, még jársz errefelé. A weboldalunkon (http://yaoiarts.yaoi.hu/) olvasható egy yaoiról szóló OTDK dolgozat, és úgy esett, hogy a dolognak folytatása is készül egy PHD dolgozat formájában. Ennek lesz egy olyan része is, amely a műfaj bírálatairól, illetve bírálóiról szól, ez ügyben szeretnénk megkeresni téged egy interjú erejéig. Örülnénk a segítségednek, kérlek, írj az oldalunkon a Kapcsolat menüpontban kiírt mailcímre! Előre is köszi!

1 11 2010
asdf

“az örökké kemény férfiakat”

Uh, ez most mellbevágott!

Hol vannak? :O

“Eddig a saját tapasztalatok alapján a pasik bunkó parasztok és csak arra jók, hogy fel lehessen őket jól pofozni…”

Innen nézve inkább túl érzelmesnek és romantikusnak tűnnek, sőt esetenként túl gyámoltalannak, túl kötődőnek és hisztisnek. :O

1 11 2010
asdf

“és csak arra jók, hogy fel lehessen őket jól pofozni…”

Arra is jók persze. De felpofozni egy romantikus lényt nem szép dolog! :S

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt szereti: