SakuraCon 2009 – Random mindfuck(?)

22 05 2009

Üdv mindenkinek. Hosszú szünet után ismét részt vettem az aktuális conon, mindkét napon, sőt, nemcsak én, hanem a blog társszerkesztői is jelen voltak többé-kevésbé. Viszont kezdek rájönni, hogy a conban a legjobb dolog – megfelelően érdekfeszítő programok híján – talán mégiscsak maga a hangulat, a társaság, a megjegyzések, és a random tömeg, ahogy már mások is írták és mondták előttem. Nem pedig a “változatos és tartalmas” programok, úgymint DDR, karaoke, és anime-vetítés. Hát itt egy személyesebb jellegű poszt a conról, 3rd party benyomásokkal (IN PROGRESS), és pár képpel kiegészítve.
(FIGYELEM: Bocsi, a képek nagyok, MODEMESEK és LASSÚ NETESEK óvakodjanak!)

SakuraCon 2009

Szombat

Nos tehát, szombat reggel. Logisztikai hibák miatt nem volt jegyem, így korán kellett mennem jegyet venni, szombatra is, meg vasárnapra is. A koránt ne tessék komolyan venni, úgy fél 8 tájékán érkeztem a PeCsához, ahol konstatáltam, hogy ott bizony akkorra már tekintélyes (fogalmazzunk őszintén, k*rva nagy) sor állt, főleg a helybenvásárlós bódé mellett. Hát mit volt tenni, beálltam a végére. Telt-múlt az idő, a sebességünk már a fényéhez konvergált, úgyhogy gondoltam egyet, és felhívtam Thrazzont, hogy ő ugyan hol van, mert olyan jól megcsinálta múltkor is az előrefurakodást. Nem veszi fel. Kicsit később megint hívom, jön egy álmos WTF hang, ami közli velem, hogy most kelt fel, nem vette észre a csörgést sem, meg stuff, és itt lesz 20 perc múlva. 50 perc múlva stílusosan meg is érkezett ez az állat, és sikerült megtalálnia engem a sorban GPS nélkül. Kis eszmefuttatás után eltűnt a rákba, valahova előre, majd visszatért egy vasárnapi jeggyel, mert hogy ugye aki túl sokat vett előre (lányismerős), attól lehet ilyet is venni… Aztán megint lelépett, mikor arról érdeklődött, hogy szándékomban áll-e végigvárni a sort, mire én lakonikus “mi mást tehetnék?” kérdéssel válaszoltam. Aztán telefonon hívott, hogy menjek szépen előre a kanyarhoz, ahol ő is áll, és valamit bűvészkedhetett, mert nem vette észre senki, hogy úgy kb. párszáz embernyit csak úgy előrébb jöttünk a sorban. (Ezutón is sorry emberek.) Kicsit még elmélkedtünk a conokról, meg a jelenlévőkről, derültünk az “I Love Yuri” táblát hordozó srácon, aztán Thrazz rokonokra, családi ebédre, meg a barátnőjére hivatkozva lelépett.

P1000671

Pénztárnyitás után cirka háromnegyed órával sorra is kerültem (pedig viszonylag sor elején álltam), aztán fel is tettem a szombatit, majd hívtak Mionék, hogy mégis merre vagyok, ami azért is fontos volt, mert nálam volt 3 db kétnapos jegy a részükre. Végülis megtaláltak, jegyek fel, aztán egy idő múlva megtaláltuk, hogy hol lehet gyorsabban is bejutni. (Naná, hogy a PeCsa túloldalán, a másik bejáratnál, persze.) Itt éltem meg első wétéef pillanatomat, mert a biztonságiak ellenőrizték a táskákat. Micsoda sirályság már!

Miután beszabadultunk az intézmény területére, a lányok persze rögtön elkezdtek Resident Evil-t keresgélni, amit tényleg nem ajánlok olyan helyen, ahol a népsűrűség négyzetméterenként 12 ember. De mi tagadás, találtak is Resi cuccot, úgyhogy megérte a dolog. Még körbementünk (párszor), hogy mégis mi micsoda, meg mi merre hány méter, meg hogy LOL yuri tábla megint, aztán én benéztem a nagyterembe, ahol épp AMV-vetítés folyt, így ott ragadtam, Mijonék meg eltűntek ki tudja merre.

Az AMV-vetítés végén Tonya bekonferálta a MAR2-t, amit vártam, de hát, meg kell hogy mondjam, nagy pofáraesés volt, és csalódnom kellett benne, több okból is, egy páran tudják is miért. Na szóval az AMV-blokk után gondoltam, ha már itt ülök, és van helyem, akkor jöjjön a cosplay-verseny is. Ami egész jó volt, csak 1) nem volt nálam optikai zoomos fényképezőgép, és 2) a vége felé már kicsit untam. A bekonferáló csaj meg kész káosz volt szegény. Aztán amint vége lett a CP-nek, tudtam, hogy az AMV-verseny jön, de ahhoz már nagyon nem volt kedvem, meg különben is, az előzőek után én még szavazzak is az effektorgiás AMV-kre? Úgyhogy irány kifelé a nagysátor környékére, megkeresni a kedves társszerkesztőket, akik amúgy is próbáltak elérni mobilon az AMV-vetítés alatt, mikoris visszaírtam, hogy bizony én szart se hallok.

P1000685_f

Közben letelepedtem a kis hídra, kitölteni a szavazólapokat (megjegyzem, amihez tollat nem adnak), meg szomjat oltani, aztán csak kilyukadtam a mangakissza környékén Mionéknál. Az Akita Inus unalomprogram ment ekkor a szomszédos sátorban, ami valahogy senkit se akart érdekelni, pedig azt hittem, érdekes lesz, képekkel, Győzikével, meg stuff. Ezekután vicces módon úgy döntöttem, én mégiscsak bemegyek vissza az objektumba, megkeresni a szavazóládát, hogy azé’ má’ ne késsem le a leadási határidőt, de átjártam az egész PeCsát, hiába, nem találtam egy ládikót se. Ennyit erről… Erre Mionék megint eltűntek, de gondolom nem állok neki megint keresgélni, hanem leülök a kültéri színpad szélére, a nagysátor mellé, mert már ment a Zenről szóló előadás. Ami tök random mindfuck érzés volt, szóval megérte, meg különben is, elvont, nagyon elvont filozófia volt, úgyhogy jó volt. Amire meg nem is gondoltam, hogy a lányok is a Zen előadást figyelték. Meglepő volt.

P1000688_f

A Zen tanítás után még belehallgattak kicsit a fanfices dumába, aztám járkáltunk még az épületben, meg kommentáltuk a dolgokat, majd közös elhatározással arra a következtetésre jutottunk, hogy mára nincs már több érdekesség a helyszínen, úgyhogy elhagytuk a PeCsát, Mionék elindultak haza (ami nem kis út con után, hiába pestiek), én viszont még visszamentem, hogy megtrolloljam egy “ismerősömet”, akivel még sose találkoztam. Trollkodás után viszont én is feladtam, és a Wonderful Days helyett inkább a wonderful Városligetet választottam, és hazaindultam. Folytatása következik.

Vasárnap

Gondoltam felkelek 8 körül, és nagyon (ismétlem, nagyon) lazán reggelizek, készülgetek, stb. mert van idő bőven a 10-es nyitásig, de mit ad isten? Felébredek kb. háromnegyed 10-kor, hiába állítottam be a mobilomat ébresztésre; bealudtam. Remek. Úgyhogy nekiálltam hát szépen reggeli teendőket intézni, meg reggelizni, meg ilyesmik, közben egyre idegesebb voltam, hogy lehetek ilyen béna, meg hogy lehet ilyen béna a mobilom. Közben élvezhettem, ahogy az anyám meg a bátyám jól szórakoztak ezen, és jöttek a kárörvendő, ironikus, meg gúnyolódó megjegyzésekkel, ami abszolút nem segített, inkább csak lassított. Nagy nehezen végülis elindultam, és a connál voltam negyed 1-kor.

Tudni kell, hogy vasárnapra Thrazzonnal, a barátnőjével Mayával, meg még egy közös ismerősünkkel, Zitával voltam “beosztva”. Bejutás, és kis telefonálás után már jöttek is értem a lányok, hogy elvezessenek Thrazzonhoz, aki épp gózott, és ekkor tudtam meg, hogy bizony nem mással, mint Anonymous “Google a barátunk” Garfielddal, nagy Melty Blood mesterünkkel játszott, akivel most először találkoztunk IRL. Kicsit tébláboltunk a go tábla körül, de mivel hosszúnak ígérkezett a meccs, ezért a lányok elindultak körbenézni a pultoknál, jobb híján pedig én is hozzájuk csapódtam. A körút után visszatértünk, és végre valahára Thrazzonék is befejezték a játékot.

P1000704_f

Tulajdonképpen a vasárnapot nem tudom nagyon ragozni, mivel programokon nem voltunk, inkább csak nézelődtünk, kommentálgattunk, társalogtunk, a lányok meg Garfield CP-seket fotóztak közben néha-néha, meg haverkodtak, aztán meg visszatértünk a workshopba. Aholis Thrazz meg nekiállt megint gózni, de most egy oktatóval. Mi négyen azért leültünk ugyanott, beszélgetni erről-arról, pl. a Melty Blood kombókról, mert egy srác ott helyben nekiállt a laptopján Meltyzni. Szóval kicsit kockultunk Garfival, amiben csak azt sajnálom, hogy Mayáék nem tudtak mit hozzászólni. Nehéz a kockákkal bírni, ugyebár. Három(?) körül Zitának mennie kellett, így maradtunk hárman (illetve négyen, de Thrazzt ki nem sz*rja le?), ez valamicskét változtatott a helyzeten, voltak vicces beszólások is az asztalnál, meg Mayára csak úgy ráindult egy rasztahajú csákesz, aki pólót nyert. Miután Thrazz döntetlenre végzett, felkerekedtünk megint, újabb fotóvadászások Garfi részéről (nem viccelek, komolyan vadászott egy-két cosplayes lányra), aztán…

Hű, a francba, így 5 nap távlatából felidézni, basszus… Tudjátok mit, csináljunk egy TIME WARP-ot! Időrendtől függetlenül, lássuk csak, mit lehet még említeni? A nap, vagyis inkább délután folyamán többször elkeveredett Garfield, ilyenkor általában én vele tartottam, mert remekül megtalálta a jó cépéseket, sőt a karaoke sátorban nem tudom már miért, de a feliratok magyarra fordításáról cseréltünk eszmét, már amennyire a kakofónia engedte. Egyik alkalommal, mikor Garfield elkavarodott, mi mindnyájan kimentünk a PeCsa elé, mert Maya és Zic fotózkodni akartak, vagy stuff. (Nagy titkot árulok el, ha közlöm, volt náluk (rajtuk) nekofül, csengő, meg póráz? Ugye nem? Jó, nekem már mindegy… :S ) Úgyhogy katt-katt, katt-katt, aztán, ha jól emlékszem, az én ötletemre kihívtuk Garfieldot is mobilon, hogy ugyan már látogasson meg minket. Következett még több katt-katt, meg lulz és Garfield zavarba hozása. Aztán valamikor vissza is mentünk, nyilván, TIME WARP vége. (Itt jegyezném meg, igen, Maya és Zic fotózkodtak az “I Love Yuri” tábla alatt is, because it is lulz. Valami perverz állat a tömegből, aki épp arra járt, meg rögtön le is kapta őket.)

P1000733_f

Úgy körülbelül, azthiszem fél 5 körül Thrazz és a barátnője úgy döntöttek, hogy ideje menni, közben a PeCsa “udvarán” összefutottak Anonymous “Pedo Note pólós” Luggeriano-val. Mi csak később találtunk rájuk nagy diszkurzus közepette, mert előtte épp Garfielddal okoskodtunk valahol a folyosókon. (Ezúton is köszönöm Thrazzon, hogy tájékoztatsz, miszerint MEP AMV-t készülsz vágni Luggiékkal. WTF.) Becsatlakoztam én is a dialógusba, beszélgettünk picit arról, hogy sokan egyszerűen el se olvassák, vagy tojnak az AMV-versenyek szabályaira. Garfield mindeközben ellépett valahova, ha jól tudom, az időben csúszó tombolasorsolás miatt.

Aztán végülis elköszöntünk Luggitól, megindultunk kifelé, de azért szóltam nekik, hogy bunkóság lenne csak úgy lelépni Garfieldtól való elköszönés nélkül, tehát Thrazz felhívta, oszt mindhárman jól elköszöntünk tőle, majd kicsivel később én is Thrazzonéktól, és mindenki hazatért, hogy jól felmenjen MSN-re (vagy nem), meg jól feltöltse a képeit a gépre (vagy nem). Teh End.

P1000752_f

Mások benyomásai

Ide még majd jönnek dolgok… :3

Száraz értékelések

Most pedig essünk túl a száraz felsoroláson, vegyük sorra a programokat, a con különböző aspektusait, pár szóban összefoglalva, értékelve;
(Az értékelés nem azt jelenti, hogy aktívan részt is vettem az adott programban, csak egy szubjektív benyomás az összképről/hangulatról, már ahol eleget voltam/láttam.)

Harcművészeti bemutatók [?/10]
Szinte semmit nem láttam belőlük, csak annyit, hogy bambuszrudakkal hadonásznak, úgyhogy nem tudok véleményt nyilvánítani, de szvsz jó ötlet az ilyesmi, végülis a keleti kultúrát terjesztjük, b@ssza meg, ami nem csak anime-manga-figura-dorama-yaoi-jrock-VK-DDR.

Anime-vetítések [?/10]
Nem tudom, még mindig jobb otthon, a monitor vagy TV előtt megnézni a múvikat. A Wonderful Daysről valamit hallottam, bele akartam nézni, de végülis nem lett belőle semmi. A Death Note filmet már láttam, a Hellsinget meg egyrészt nem szeretem annyira, másrészt, EMBER, majdnem éjfélkor volt vége, LOL. Másnap. A Karasról azt se tudom eszik-e vagy isszák, a Tekkonkinkreet-ről meg hallottam, hogy WTF, de én akkor már rég otthon voltam, úgyhogy ennyi, no movie for meh.

P1000683

AMV-vetítések [7/10]
Viszont AMV-t egész feelinges nagy tömeggel együtt nézni. A hangtechnikát valahogy nem éreztem az igazinak, mondjuk persze ne várjon az ember multiplex mozis hangot a PeCsától. :3 Remek ötlet a környező országok conos AMV-inek blokkban leadása (yey, leadták a Gendo’s Paradise-t, kár hogy angoltudás erősen kell hozzá), de szerintem biztos voltak, akik unták ezt az egész “tisztelegjünk a külföldi kollégák előtt” dolgot. Meg mondjuk még mindig nem értem, miért csak akkor jó egy AMV, ha orrba-szájba effektezik a mesterek, szét van maszkolva, és 6 rétegből áll. Aztán jött a MAR2, ami szar lett, és nem, nem csak azért, mert voltak benne olyan részletek, amiken komolyan senki nem röhögött. Csalódás volt, és számomra egy nagy töréspont lett aznap. :[

AMV-verseny [?/10]
Az előzőek miatt az AMV-versenyt elvből mellőztem, de látatlanban én Rudymesterre szavaztam. Volna, ha találtam volna szavazóládát, de nagyon jól eldugták őket, lévén egyet se találtam. C’est la vie.:/

P1000687_f

Cosplay [VERSENYZÖK [8/10], NÉPEK [7/10]]
Csak a craftmanshipről tudok érdemben nyilatkozni, a performance teljesen kimaradt. Relatíve egész jó volt a felhozatal, egyéniben Vörös Dóra (Sky Girls – Ichijo Eika), csoportosban pedig a Teljesen Egyedülálló Legendás Alkimisták (FMA – Ed, Winry) volt a favorit. A konkrét szavazás az előbb ecsetelt ok, az elveszett szavazatládák miatt nem történt meg.
Versenyen kívűli cépézőknél megfigyelhető volt a tendencia, miszerint csökken a narutardok száma, de nő a blícstardoké. Ezenkívűl már fájdalmasan sok nekofüles lány mászkált a conon, ami azért fájdalmas, mert attól még nem lesz valaki automatikusan káváj, hogy felvesz egy nekofület.:/ Yaois táblácskát láttam, de volt persze yuris plakát is (na az nagy LOLWTF volt, egen), a free hugs-os lánykák már lassan mainstream divatot teremtenek, pár leányzó “Leszel a gazdim?” felirattal mászkált, meg nagy számban képviselték magukat a punk-gothlolik, hol szolidabban, hol kurvásabban öltözködve. Ne feledkezzünk meg a megjelent visual kei osztagról se, akiktől, annak ellenére, hogy lányok voltak, kicsit rossz érzéseim támadtak, mert ennyi piercinget és festéket még egy fejen nem láttam. Na meg pepitakockás emósok is voltak szép számmal, amit nem értek, mert az emósok elvileg divatanimések. Na mindegy.

Karaoke-verseny, “hagyományos karaoke” [7/10]
Csak pár versenyzőhöz volt szerencsém, de olyan 50-50-re értékelném a dolgot. Sajnos semmi ismerős dalt nem hallottam felcsendülni.

P1000715

ParaPara [?/10]
Az szerintem elég sokatmondó, hogy épp most néztem utána Wikipédián, hogy mi is ez úgy tulajdonképpen, LOL.

Zenekvíz [?/10]
Hát itt se hallottam ismerős dalokat felcsendülni, meg nem is nagyon voltam jelen, úgyhogy igazán nem tudok mit hozzáfűzni. De új program, szal biztos jó dolog volt, meg lehetett nyerni is, meg stuff.

Rajzverseny [?/10]
Olyan is volt? OMG. Nem vettem észre.

P1000677

Konzolverseny, szabad konzolozás [6/10]
Conzolozás, haha. Na jó, ez nem volt poén… Vicces volt észrevenni, hogy a Microsoft átment con-támogatóba, mert a konzolterem tele volt X-Box 360-asokkal. Meg volt pár Nintendo DS is, de ettől még NERD RAAAGEEE. :3 Hova tűnt a sok, jó kis régi konzol, mint amilyen a SNES? Miért lett a retró hangulatból kicsipuha tribute? Na mindegy, úgyse szoktam konzolozni, egyrészt utálom, ha néznek játék közben, másrészt utálom összeizzadni a kontrollert az utánam jövő játékos számára. Azért vicces volt az is, ahogy a kissrácok bátortalanul játszottak azzal a strandos bikiniscsajos játékkal, aminek nem tudom a nevét.

Táncszőnyeg-verseny, szabad táncszőnyegezés (alias DDR, igazából StepMania, de mindegy) [?/10]
Csak pár percet láttam ilyesmiből, de még mindig azt mondom, csak az csinálja, aki nem elégedett a kondijával, és nagyon jó a szem-láb koordinációja, alacsony reakcióidővel.

P1000727

Előadások, beszélgetések [7/10]
Nem nagyon voltam egyen se, de a Zen-est például (majdnem) végighallgattam, és az igazi mindfuck volt, megérte, tetszett. :3 Előtte az Akita Inu-s volt, de amint megláttam, hogy egy teleírt, kép nélküli PowerPoint-vetítés feelingjét árasztja a kivetített cucc, le is léptem a helyszínről, nehogy elaludjak.

Japánzeneivideó-vetítés [?/10]
Hát őszinte leszek, erre se nagyon figyeltem, de amikor figyeltem, nekem inkább tűnt AMV-vetítésnek, de hát ők tudják…

Workshopok [6/10]
Igazából se kalligráfiát nem tanultam, se origamit nem hajtogattam, se gót nem játszottam, de ettől függetlenül ezek azok a “programok”, amik szvsz minden conon kellenek, hogy legyenek, elvonatkoztatva egy kicsit a többi, “komolyabb” program által sugallt otakus hangulattól.

P1000673

Manga-, figura- és általános merchandise-vásár [5/10]
Nem vettem semmit, úgyhogy nem tudok nagyon mit nyilatkozni erről a részéről a connak. Voltak jó kis figurák, meg stuff, de tényleg nem vettem semmit. Na nem, azért egy megjegyzésem mégiscsak lenne. Nyitás után MINDENKI nekiállt végignézni a standokat, amitől egyszerűen nem lehetett közlekedni, csak úgy, ha az ember kiment az egyik kapun, és bejött egy másikon. Kb. 5 perc alatt 10 méter távolság. Oxigénpalack nélkül kész életveszély, na meg a random démoncépés csaj szárnya kiszúrja az optikai receptorodat közben, höhö.

Mangakissza [?/10]
Vagyis mangakávézó. Nem voltam bent, de hát most nem lehetett nagy dolog kérni egy zöld teát meg mellé egy Bizenghastot egy fehér műanyagsátorban. Amennyi nekomimi mászkált a conon, lehetett volna nekomimi cosplay café is. :3

P1000690_f

Afterparty [?/10]
Erről se tudok mit nyilatkozni. De biztos jó volt a j-rock/VK fangörlöknek, egy ilyen fárasztó nap után jól eshet sikoltva orgazmust átélni és összeesni a padlón, miután felhangzik egy dögös visual kei szám, igaz-e?

Valamint, ha már értékelünk, akkor
Helyszín [5/10]
Szervezés [6/10]
Technika [7/10]
Biztonsági személyzet [5/10]
Hangulat [7/10]
OVERALL [7/10]

P1000730

Összességében nem volt egy rossz con, de még mindig van sok, nagyon sok dolog, amit szvsz lehetne jobban is csinálni, és nem feltétlenül (csak) pénz kérdése. Például szerintem felesleges így átkutatni a belépőket, meg random alapon elvenni a sétáltatós láncokat, aki nagyon akarja a public enemy címet, az ígyis-úgyis becsempészik valami tiltottat, de ilyet meg nem feltételezek egy ilyen békés animeconon. A biztonsági szolgálat lehetne kevésbé gyökér, és inkább segítőkészebb. A technikai dolgokon is van mit csiszolni, de nagyon nem tudok belekötni, mert nem értek a stúdiótechnikához meg ezekhez.

Javaslataim a MAT számára:
1. A biztonsági őrökkel csináljanak valamit, mert elég tuskók, pl. kibasznak minden elkobzott innivalót, pedig nap végére még nem romlanának meg, ha árnyékban tárolják őket. Még ha lóhúgymeleg is, azért egy fárasztó nap után jól eshet inni pár kortyot. Meg jó lenne, ha nem random alapon vennének el láncokat, meg fegyvereket, hanem vagy senkitől, vagy mindenkitől. (Pölö Maya eredetileg láncon volt, de elvették tőle, viszont odabent nem egy láncos nekót/gothlolit láttunk.)
2. Használják ki a szabadtéri színpadot, ha másra nem, akkor standok felállítására.
3. Az isten szerelmére, könyörgök, olyan konferanszié kiscsajt válasszanak a cosplay versenyre, AKI NEM MOST ELŐSZÖR OLVAS FEL JAPÁN MEG ANGOL SZAVAKAT! Egyszerűen szánalmas volt, ahogy minden 5. cosplayesre jutott egy nyelvbotlás, de azon sírtam be, hogy felolvasta; “Suzumiya Haruhi no Jutsu”… Tiszta Naruto. JÚUCU a kiejtés. Ez szőrszálhasogatás, de adjunk már valamit a konferálás színvonalára. Legalább gyakorolja be előtte a felolvasandó neveket. Amúgy biztos vagyok benne, hogy ha akarnak, akkor tudnak olyan konferansziét szerezni, aki nőből van, kinéz valahogy, nem lámpalázas, és normálisan, helyesen fel tud olvasni pár sornyi japán szöveget.
4. A szavazóládákat ne dugják el a rákba. Vagy mittomén.:/

P1000728_f

Mindentől függetlenül, kezdek rájönni, hogy 3000 forint túl sok úgy, hogy az embert nem is igazán érdeklik a programok, és inkább azért megy, hogy másokkal lógjon ebben a kevert balkáni-keleti hangulatú katyvaszban. Persze, nyilván sokan indulnak valamelyik versenyen, meg sokan csakazértis eljönnek, mert “hű ez egy animecon, tök királyság”, de pl. én és Thrazz kezdünk kinőni ebből a “korszakból”, ez kezd egyre biztosabb lenni. Hogy a nyárin leszünk-e? Majd meglátjuk.

Utóirat:
Aki tárgyilagosabb beszámolóra számított, attól bocs, de mint írtam, a programok már nem nagyon érdekeltek, úgyhogy inkább csak azt tudtam leírni, hogy mikor hol kivel voltam, meg képeket tudtam beszúrni.🙂

A képekért köszönet Garfieldnak!

P1000705_f

Ja és hogy érzem magam most?
http://www.youtube.com/watch?v=ZhFkm5DLH08&fmt18


Műveletek

Information

13 hozzászólás

22 05 2009
black87

Atyaég, az egy Marisa cosplay ott amit látok O_O

22 05 2009
Rev

Köszönd Garfieldnak. >_<

23 05 2009
sjonna

Nekem is be kell ám kapcsolni a gépet buliból hazajövet… ah. Alig tudtam elolvasni, alapos vagy mint mindig. 3 órát töltöttem a conon, kint a padokon. Elég.

Csak egy megjegyzés, nem bírom ki. Üzenőfal -> ÜzenőFail.:mrgreen:

23 05 2009
Rev

Na nem is, egész jókat szkeccseltek rá.🙂 Persze te erre azt mondanád, hogy fordítsák másra a kreativitásukat.😀

23 05 2009
sjonna

Nincs azzal semmi baj amúgy…🙂

24 05 2009
Garfield/Undertaker

Bocs az elmászkálásokért. A szombati CP versenyről lemaradtam, így próbáltam pótolni a pótolhatót, meg a kirakott áruk is hatékonyan elvonták a figyelmem, meg még ez meg az, amikre már nem emlékszem. Egyébként nem éreztem volna bunkóságnak, ha köszönés nélkül mentek el, mert kb én is hasonló mód tünedeztem el mellőletek.😀
Mellesleg jó volt Thrazzonnal így élőben gózni. Sokkal jobban oda tudtam koncentrálni úgy, hogy a kezemben volt maga a kő, meg az okítás is sokkalta hatékonyabban valósulhatott meg élőszóban.
Szóval jó volt így IRL találkozni veletek.

>black87
Meg akartam kérdezni tőle, de utána elgondolkoztam és feltettem magamnak a kérdést, hogy mégis ki más lehetne?

24 05 2009
Rev

Ugyan, ez természetes, hogy eltünedeztél, voltak egész jó cosplayesek. Semmi gond. :3 Az áruk meg sajnos áruk maradtak nekem, nem váltak tulajdonná…

24 05 2009
black87

Én meg lemaradtam róla ;_;

Most már tényleg veszek egy kamerát nyárig, mert ez tarthatatlan.

24 05 2009
whis

Rev én 100%ig azthittem, hogy te voltál az “i love yuri” táblások közül az egyik xD

4 06 2009
Rev

Nem-nem, mondtam már, hogy nem fanolom a yurit. Néha ha szembejön, olvasok yuris mangát, meg mentek le yuri képeket alkalomadtán, de nem különösebben vadászom rá. :3

29 05 2009
Suzumaya

Revci😀 Te a nyári con-ra kapsz revoblog-os pólót😀 (nem, nem a halálodat akarom -yaoi népség támadása- csak már kíváncsi vagyok, hogy kb. hány yaoi-s akarna megfolytani téged) xD

A fláma….. megmondtam hogy a zöld flámának Bavci a neve. -_-

Amúgy jó volt a con ^^ anno… nyárra tervezek egy hentai neko cp-t. Persze nem anime-hez lesz kötve😀 De az sem bizti, hogy megyek ^^” ÉS azért írtam kommentet, mert eredetileg a tudtodra akartam hozni, hogy: NYÁRI CON-ON JÓ LENNE, HA A TELEFONODDAL CSINÁLNÁL VALAMIT HOGY EL LEHESSEN ÉRNI!!!

– na, szóval érted ^^
És még valami: Nyári Con-ra csinálhatok magamnak Revoblog Fan táblát/pólót stb..-t? :3

4 06 2009
Rev

Oké, hát… A telefonommal nincs semmi gond, csak a nagy kapkodásban nem is vettem észre, meg nem is figyeltem rá…

És igen, csinálhatsz magadnak nyári conra Revoblog fan táblát/pólót/satöbbit. Ha szeretnél, nem tartalak vissza…

13 07 2009
tamaoren55

mondjuk tényleg nem nagy szám egy animecon és valaki nem attól lesz fan, hogy mindegyiken ott nyomul. én pölö egyen sem voltam. :PPP

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: